Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)

Politikai mozgalommá szerveződés

riportere Csengey Dénes és Raffai Ernő meghívására érkezett Lakitelekre. Előtte egyeztették Mester Ákossal a 168 Óra című műsor főszerkesztőjével, hogy hangké­peket fognak küldeni Lakitelekről és megpróbálják megszólaltatni a szervezők vala­melyikét is. Mester nem kért engedélyt a tervezett riporthoz, így a két újságíró részt vett a találkozón, valóban vett fel részleteket a hozzászólásokból, és kora délután, a szünetet felhasználva, Bíróval készítettek egy rövid interjút is. Beautóztak Kecske­métre és az ottani postáról telefonvonalon keresztül lejátszották a pesti stúdiónak a tudósítást. A 168 Óra adása délután 16 órakor kezdődött. A 90 perces műsor közepe táján hangzott el Havasék anyaga. A Mester Ákos által vezetett műsorban a felkon­ferálás így hangzott: „A mai nappal zászlót bontott a Magyar Demokrata Fórum”. Lezsákék hallgatták a rádió műsorát, amikor várható volt a bejátszás, a rádiót az erősítő elé tették, így a találkozó résztvevői néma csendben hallhatták, amint a Kos­suth adón elhangzott a szervezet megalakulásának bejelentése. Ahhoz képest, hogy alig negyed évvel korábban a kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy nem ismer ilyen nevű szervezetet, ez mindenképpen hatalmas eredmény volt. Amikor elhangzott a tudósítás, a lakiteleki résztvevők ovációval, tapssal fogadták a bejelentést. Pedig a java még hátra volt. Mester egy ügyes húzással becitálta a műsorba ifj. Marosán Györgyöt, aki akkor a Grósz kormány kormányszóvivője volt. A tudósítás után meg­kérdezte a kormányszóvivőt, hogy mit szól a Fórum megalakulásához. „Elvileg abban, hogy állampolgárok egy csoportja új mozgalom megalapítását kezdeményezi, úgy érzem semmi meglepő nincs, és ez aggodalomra sem ad okot. Az elmúlt években százával alakultak különböző közösségek, ez egybevág a párt politi­kájával, s a kormány tevékenysége szempontjából kifejezetten örvendetes”- jelentet­te ki Marosán, melyet majd a későbbiekben a nyugati hírügynökségek úgy citáltak, hogy a kormány üdvözölte a Demokrata Fórum megalakulását. „A kormány azt hiszem segíti és ösztönzi ezeknek a megalakulását - folytatta a kormányszóvivő. - Akkor természetesen, hogyha a jelenlegijogi szabályozás szellemében ezek megfele­lő törvényi alapon működnek. [...] Ügy érzem jelen helyzetünkben, amikor az ország komoly problémákkal küzd, a kormány nem fogja elutasítani a segítő kezet, ameny- nyiben persze ez segítséget hoz. ” Mester Ákos azon kérdésére, hogy a kormányzat tolerálni fogja-e a hasonló szervezetek alakítását, Marosán így válaszolt: „En azt 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom