Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

nyilvánvaló: „Dühösen védelmezi — ki tudja miért — velünk szemben István királyt... ” - fakad ki egy helyütt, s ugyanígy szisszennek fel az Elet és Irodalom publicistái is, ha valaki a deheroizálást, a kozmopolitizmust kárhoztatja. E. Fehér Pál például még Balogh Edgártól is számon kéri146, hogy kikre gondol, pedig egy életmű áll előtte, amelyből ez kiolvasható. (Balogh Edgár intelmei. Népszabadság, 1972. ápr. 16.) És ez az összehangolt érzékenység nem ismer tréfát, nem riad vissza a felszólalások tendenciáinak félreértéséről, kiragadott részletek önkényes beállításától sem, s fórum annyi áll rendelkezésére, amennyire éppen szüksége van. Amilyen terjedelemben például Rényi saját igazát bizonygatja, annyi betűrágással, hangsúlyeltoló művelettel akárkit le lehetne törölni a pályáról. Érthető tehát, hogy aki más műfajban, normálisabb terepen is előadhatja mondandóit, távol marad e vitáktól. Pedig bizonyos, hogy például Csoóri, Somogyi Tóth, Sánta, Kamondy, Ágh István révén, akik az esszé nyelvét is kitűnően beszélik, magasabb szinten lehetett volna tartani a patriotizmusról zajló vitákat.

Rényi ingerültsége nem alaptalan, mert Gulyás otthonosságélményében, a szervességben, ahogy ezekből az elemi kapcsolatokból nála az internacionalista patriotizmus kifejlik, s ahogy ezt az érzéketlen, felelőtlen kozmopolitizmussal szembehelyezi, abban a néppel való kapcsolat valóban elég hivalkodóan ölt formát. Gulyásnál azonban ez is vonzó, érzékletes példákkal lep meg, s egy érzésszövevény természetét rajzolja ki. Rényi ebből semmit sem észlel, csak a „háztáji” kollektivitást, s így a népre apelláló illetékességet egy magasabb rendű illetékességgel igyekszik felülmúlni.

Ennek során emlékeztet a nép mitizálásának rossz emlékű példáira, és beszél még sok mindenről. Nagy meglepetésünkre nem egy ponton szinte ihletetten, úgyannyira, hogy mire terjedelmes írását befejezi, a patriotizmus szakértőjévé növi ki magát. S ebben az a meglepő, hogy tehetsége eme hajlamait kommunikációs lehetőségekben gazdag pályája során ekkor, tehát Gulyás ügyetlen kihívására mozgósította először. Az ember alig hisz a szemének, amikor látja, hogy a Hajszálgyökerek Illyésére hivatkozik, s ha vitatja, hát úgy, hogy tágítja a nemzet vállalásának határait. Természetes146 E. Fehér Pál: Balogh Edgár intelmei. Népszabadság Vasárnapi melléklet, 1972. április 16. 5. o.

83