Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Megbeszélés Aczél Györgynél

Fekete Gyula a kérdéshez, illetve Kiss Ferenc válaszához kapcsolódva hangsú­lyozta, hogy a szocializmus építése is nemzeti keretekben folyik. A régi értelemben vett nemzet valóban oldódó alakulat, a szocialista nemzet létrehozása azonban ma is feladat. Ezt kellene világosabbá tenni. Csoóri Sándor itt mintegy a levélírók szóvivőjeként átvette a szót és azt javasolta a jelen lévőknek, hogy ne a szavakon, jelzőkön vitatkozzanak. A szándékról kellene beszélni, amely a levélírókat vezette. Ez a szándék röviden úgy fogalmazható meg: mit tudunk segíteni? A segítségnyújtás szándékával javasolták pl. a párt és kormány- szervek mellett létrehozandó bizottságot. A kormányzatnak már régen jobb helyzete lenne, ha egy ilyen bizottsága lenne. A szomszédos országoknak van stratégiájuk a nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldására. Ennek a stratégiának a lényege az asszimi­láció. A magyar kormánynak viszont nincs stratégiája ebben a kérdésben. A létreho­zandó bizottság feladata éppen az lenne, hogy kidolgozzon egy ilyen stratégiát és egy követendő magatartást. Ezt minden állampolgárnak és párttagnak kellene ismernie. Ennek híján ma vidéken különböző szintű pártszervek és funkcionáriusok tisztessé­ges szándékú embereket akadályoznak meg előadásuk megtartásában, s nem egyszer nacionalistának minősítik őket. Aczél elvtárs röviden reflektálva az elhangzottakra, rákérdezett a bizottság műkö­désével kapcsolatos konkrét elképzelésekre. Válaszul Csoóri Sándor elmondta, hogy ők egy tanácsadói testületre gondoltak, azokból, akik a határainkon túl élő nemzetiségiekkel kapcsolatos tudományos, jogi, demográfiai kérdésekről többet tudnak, mint a politika. A pontos ismeretek híján korrekt tanulmányok, amik semmi egyebet nem tesznek, mint összegezik a szomszé­dos országok népszámlálásainak nemzetiségi vonatkozású adatait, óriási fölzúdulást váltanak ki, mint például Dávid Zoltánnak a Mozgó Világ egy korábbi évfolyamában megjelent cikke.300 Bíró T. Zoltán kifejtette, hogy szerinte a létesítendő bizottság feladatait a Kül­ügyminisztériumban működő Emigrációspolitikai Tárcaközi Bizottság mintájára lehetne elképzelni. Ebben is részt vennének az illetékes állami és pártszervek képvi­300 Dávid Zoltán: Magyarok - határaink mentén. Mozgó Világ, 1982. 7. szám. 38-50. o. 309

Next

/
Oldalképek
Tartalom