Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Tizenkilencek levele
Tizenkilencek levele Tisztelt Kádár Elvtárs!295 Azért fordulunk Önhöz, mert gondjaink súlya nagy, természetük pedig politikai, s mert azt hisszük, megosztásuk mindnyájunk javára válhat. Tudjuk, hogy az MSZMP kongresszusra készül, s úgy véljük, nagyon sok múlik azon, hogy a politika által is ismert s általunk többször szóvá tett gondokat ez a kongresszus miként mérlegeli, enyhítésük érdekében mit határoz.296 Sorskérdéseinkről beszélünk. Idézőjelek nélkül, és azt szorgalmazzuk, hogy ezeket: a magyarság biológiai, erkölcsi-szellemi teherbírásának fogyatkozását a politika is mentesítse a kérdéseket övező gyanútól, s orvoslásuk munkáját avassa elsőrendű teendői közé. Az identitás-tudat újjáalkotásának ez alapfeltétele. A politika tudja, hogy ez nem csoportérdek, de összefüggését társadalmunk minden nagy ügyével mégis hangsúlyoznunk kell, Ma már természettudósaink is arra figyelmeztetnek, hogy az előttünk álló teendők elvégzése a nemzeti tudat megújítása és megerősödése nélkül nem lehetséges. Mi sem külön feladatként képzeljük el, hanem a most alakuló reform részeként. Sok magánjellegű erőfeszítés, félsiker és kudarc érlelte meg bennünk azt a meggyőződést, hogy a fentebb szorgalmazott állami cselekvés semmivel sem helyettesíthető. E felismerésből szükségképpen következik annak belátása is, hogyállamunk ezekben az ügyekben is csak a maga feltételei és törvényei szerint politizálhat. Külpolitikai konfliktusokba sodorni nem akarjuk, javaslataink természete is belpolitikai: olyan ajánlások ezek, amelyeknek megvalósítása tőlünk függ. 295 RETORKI Archívum: Bíró Zoltán szakmai és közéleti tevékenységével kapcsolatos iratai 4. doboz. 296 Az MSZMP XIII. kongresszusát 1985. március 25-28 között rendezték meg. 301