Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről

szemszögből — a tantervi előírásokat és a tankönyveket, szemelvénygyűjteményeket, és természetesen ezzel együtt megvizsgálni a tanárok, tanítók ilyen irányú műveltségét, s megtenni a szükséges kiigazításokat magában a pedagógusképzésben is. A magyar történelem, irodalom, politika- és művelődéstörténet legnagyobb /és legtragikusabb/ korszakait meghatározva, legjelentősebb kiváló személyiségeit az oktatásban jobban kiemelve, talán sokkal inkább e korszakok és személyiségek köré szervezve kellene élményszerűbbé tenni, a mesét, a legendát, a költészetet sem szégyellve átalakítani az oktatási-nevelési folyamatokat. Ezzel együtt ki kellene szűrni az egyes korosztályokhoz nem illő, gyakran-egyébként is semmitmondó, szürke és felületes biflázásra szoktató anyagrészeket és megállapításokat. /Egy általános iskolás gyerek például teljesen feleslegesen biflázza be a rabszolgatartó társadalom egyébként is primitív tankönyvi meghatározását, az számára üres és érdektelen, és semmi esetre sem lesz okosabb tőle; közben az iskolai ismeretmalomban ott sem nyer élményt, ahol pedig nyerhetne. Zrínyi Miklósról esetleg ki tud nyögni két suta, életrajzi jelentőségű mondatot./ Hogy e szűk keretben érzékelhetőbbé tegyem mondanivalóm lényegét, elmondom, hogy évekkel ezelőtt egy debreceni gimnázium érettségi vizsgáján éppen ebben az ügyben megrázó tapasztalatokra tettem szert /és más iskolákban mások sajnos hasonlóképpen/. Megérdemelten jeles, jó vagy legrosszabb esetben közepes osztályzattal érettségiző tizennyolc éves fiatalok Debrecenben sem tudták megmondani, hol van a Sárrét /Göcsejt pedig Nyugat-Európában keresgélték/, nem tudták pontosan ki is volt VeresPéter, nem tudták melyik magyar várost hívták kálvinista Rómának, alig volt néhány gyenge szavuk Bocskai Istvánról, s hogy merrefelé élnek a székelyek és közelebbről kik azok, arról végképp alig volt fogalmuk; de hasonlóképpen álltak Bajcsy-Zsilinszky Endrével is, akiről tudták, hogy mártírhalált halt, tehát nyilván kommunista forradalmár volt, akit Horthyék végül kivégeztek. És mindez nem irható egyetlen, esetleg gyengébb középiskola számlájára. Ezt a magyar közoktatásügy és köznevelés számlájára kell írni. A robottá vált pedagógusmunka, az esztelen ismeretközlő versenyfutás, a rosszul szelektált tananyag, a rosszul megszerkesztett és megírt tankönyvek, a humán tárgyak szisztematikus háttérbe szorítottsá- ga, s csak utolsó sorban a pedagógus műveltségi hiányosságainak számlájára. Aránytalanul és pedagógiailag teljesen értelmetlenül gazdaságföldrajzra épülő földrajz296