Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről

alakult helyzet már ma is, de hosszabb távon még inkább, súlyos erkölcsi veszteségekkel jár végsősoron az egész szocialista táborra nézve.

Magyarországra mindebből legalább két fontos következtetés hárul. Az egyik az, hogy a határainkon túl, a környező szocialista országokban élő nagy számú magyar kisebbség sorsának folyamatos romlása itthon az állampolgárok millióit tölti el aggodalommal felháborodással, s ez a felháborodás könnyen csaphat át érzelmi túlfeszí- tettségbe, érthető indulatokba, s ezekből reakcióképpen kifejlődhetnek nacionalista indulatok is. Az ilyen indulatokról azután már nem lehet pontosan tudni, mikor, milyen formában törnek fel nagyobb tömegekben, s melyik pillanatban válnak politikailag kezelhetetlenné. A másik következtetés pedig az, hogy részben az általános világjelenségek, de még inkább a közvetlen környezetben huzamos idő óta tapasztalható jelenségek következtében, a magyar politikai vezetés nem helyezkedhet olyan álláspontra, amely a nemzeti szempontot igyekszik háttérbe szorítani, a magyarság nemzeti érzelmeiről a maguk teljességében lehetőség szerint nem akar tudomást venni, a kisebbségek sorsának megoldását pedig a szocialista jövő távlatára bízza, s a szocialista társadalomfejlődés automatizmusára; de úgy vélem, három millió magyar sorsára gondolva, a „beliigyekbe való be nem avatkozás” egyébként tiszta, ebben az esetben azonban önző, cinikus és hamis logikáját sem fogadhatja el senkitől sem.

Sajnos Európa népeinek, s köztük nekünk, magyaroknak és a környező népeknek különösen nyersen és nyilvánvalóan mutatkozott meg minden szép utópia, minden racionális elképzelés csődje, amely a XIX. vagy a XX. század folyamán Európa, Kö- zép-Európa, Kelet-Európa vagy a Duna-medence népeinek valamilyen egyesülését, föderációját, szorosabb közösséggé szerveződését, s így évszázados ellentéteinek oldódását kívánta és jósolta. A történelem csúnyán rácáfolt a különféle européer, világpolgári és kozmopolita ábrándokra, de - és ez már sokkal keserűbb tény - sem Németh László tejtestvériség gondolatát, sem a munkásmozgalom osztályharcos alapon nyugvó, végső nemzetközi megegyezést és országhatárokat eltüntető, kiegyenlítődést ígérő internacionalizmusát, illetve ezek realitását mindeddig nem igazolta. Meglehet, hogy a történelemből nem sokat tanultunk, talán nem is lehet abból olyan sokat tanulni, de annyit azért mégiscsak tapasztalhattunk már, hogy jósolni a történelemben a nemzetek sorsát illetően is, értelmetlen. Azt viszont tudjuk, hogy ez a történe276