Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről

mára a világháború és a Párizs környéki békeszerződések a győzelem és a nyereség élményével zárultak. Másodszor: a korszak politikai propagandája nem a bűntudatot, az „utolsó csatlós”, a kollektív nacionalizmus vagy antiszemitizmus vétkének tudatát igyekezett e népekbe sulykolni, hanem sokkal inkább a nemzeti fölényérzetet, erkölcsi és hatalmi nagyságtudatot, amit a tényleges, kézzel fogható nyereség és a bosszúállás, a sokszoros visszafizetés lehetősége gazdagon táplált a valóságban. Igaz, ezzel együtt érzékelhető e népeknél egyfajta „újgazdag” bizonytalanság, zavartság, mintha például a románok vagy a szlovákok nem éreznék egészen magukénak az ajándékba kapott kincseket, s közülük az újonnan e területekre telepített tömegek szükségképpen gyökértelennek éreznék magukat a számukra új és idegen tájon. Az új fölényérzettel ez az újfajta zavarodottság és kisebbrendűségi érzés vegyül, s valószínűleg nagyobbrészt ez az oka a gyakran ámulatba ejtő ingerlékenységnek és agresszivitásnak, amelynek végső soron durván nemzetiségellenes intézkedések sora és ennek megfelelő állami propaganda veti meg az alapját. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy a környező szocialista országokban vagy határozottan nemzeti érdekű politikát folytatnak, vagy egyes esetekben ez a politika már nem nemzetinek, hanem legalábbis nacionalistának mondható. Mindebből - és néhány egyéb tényező hatásából - következően a szocialista táboron belül az a sajátosan tragikus helyzet alakult ki, hogy két szomszédos országban a magyarság sorsa közel negyven évvel a felszabadulás után több vonatkozásban rosszabb és megalázóbb, mint amilyen — ugyancsak kisebbségi sorban - a Masaryk-féle Csehszlovákiában, vagy akár a királyi Romániában volt. Nem lehet kétséges, hogy a környező szocialista országokban többségében - főként ott ahol a magyarság nagy és viszonylag egységes tömbökben él még ma is - hol durva nacionalizmussal, ideges agresszivitással, hol finomabb módon, bizonyos politikai toleranciával, de mindenképpen a magyarság mielőbbi asszimilálására törekszenek, mégpedig nem is csak állami segédlettel, de kifejezetten állami inspirációval, s ennek megfelelő intézkedésekkel és propagandával. /Ahhoz persze, hogy minderről pontos, hiteles képet nyerjünk, külön vizsgálat tárgyává kellene tennünk a Romániában, Csehszlovákiában és a Jugoszláviában kialakult helyzetet az asszimilációs folyamatok intenzitását, s az alkalmazott módszereket./ Egészen biztos, hogy az így ki275