Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Az új nemzedék színrelépése

is lehetősége támadt arra, hogy legszemélyesebb képességeit felszabadítsa. A régi, szokványos módon, eszünkbe juttatva azt a régi igazságot, hogy az egyik kultusz után rögtön készülődik egy másik, más szóval: ha meghal a sárkány, sok jámbor gondol arra, hogy nem lehetne-e most már ő a sárkány? Nem hinném, hogy így. A dicsőség akarása nem idegen Csoóritól, nem titkolta soha, hogy ambiciózus. A sárkánylihe- gést azonban nem hallom sem az esszéiben, sem a verseiben. Azon kevesek közé tartozik, akik egy különös sárkány kultusz idején - érdemes lesz majd egyszer elemezni ezt a kultuszt - a füstnél többre becsülték a fényt, a tűzijátéknál a szüntelen magasízzást.

A költészetet a prózával megtámogatni, lírában, prózában egyaránt vallani, ez nem az ő találmánya. A mód azonban, ahogyan ezt teszi, határozottan az övé.

Legalább úgy beleírta olvasóinak tudatába a maga személyes vonásait - szeszélyeit és ellenszenveit, düheit és hóbortjait, elégedetlenségét és reményeit, egyszóval költőiemberi önmagát - a prózájával, mint a verseivel. Tulajdonképpen naplót írt cikk és jegyzet ürügyén. Azzal a merészséggel állt ki a nyilvánosság elé, amellyel sokan még önmaguk elé sem mertek kiállani.

Túlzott, nyilvánvalóan túlzott. Túlzásokkal ostromolt egy másik túlzást, ostromolta az önmagát feladó személyiség fölös kényelmét és fölös ingerültségét.

„Karmodtól tartanak a rosszak - a jók örülnek kellemednek - ilyet - verseimről is - örömmel hallanék”- írta Brecht egy kínai teafagyökér-oroszlánra.26 Csoóri jegyzeteiről is valami hasonlót lehetne elmondani. Egyszerre volt meg bennük, a kihívás és a kellem. A megszállottságot a logika és az artisztikum fegyelmezte. Ügy védte Csoóri a zaklatottságra való jogot, hogy stílusban - az egyik legkeményebb értelmi és érzelmi kontroliban - nem ismert tréfát. Egyszerre működtette magában az érzékeny, minden fájdalomra fogékony költőt és egyszerre a fölényesen eszes lényt, a minden költőben ott élő kritikust. A prózaírás számára az önnevelésnek volt az iskolája. Mint minden igazán heves és izgékony tehetség, ő is rászorult a folytonos ér26 '

Bertolt Brecht: Egy kínai teafagyökér oroszlánra. Megjelent: Kálnoky László: Évgyűrűk. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1967. 222. o.

26