Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
A Bibó emlékkönyv
György/. Többen igazságtalan melléfogásként tálalják a bebörtönzését /pl. Vas István/, illetve - volt börtöntársai és egy hivatali kollégája - az együtt töltött napokban tanúsított fegyelmezett, minden nehézségen derűvel fölemelkedő, kiegyensúlyozott viselkedését, emberi tartását írják le /Mérei Ferenc, Göncz Árpád, Hegedűs László, Báli Sándor, Perjés Géza/. Számos irodalmi alkotás és arckép, megemlékezés sorolható még ebbe a csoportba /Csoóri Sándor, Képes Géza, Tornai József, Domokos Mátyás és a bukaresti Szász János/. Több szerző Bibó életútjának tanulságaképpen utólag megtagadja saját életének egyes, a szocializmushoz, a párthoz fűződő pozitív mozzanatait /Halda Aliz , Márványi Judit/, de a hitehagyottak neofita túlbuzgósága másokkal is „megszépítteti” múltját, Bibóhoz való egykori viszonyát vagy érzelmi attitűdjét /Mérei Ferenc, Réz Pál stb./. A kötet ellenzéki jellegét markánsan képviselő tanulmányok a felszabadulás utáni történelem - később részletesen kifejtendő - utólagos revideálásában „kamatoztatják” Bibó elemzéseit, helyenként egyenesen azzal az eredménnyel, hogy azokat a pozitív vonásokat is megtagadják e történeti korszaktól, amelyeket Bibó is egyértelműen eredményként, fordulópontként interpretált. Sokan bírálják Bibót egyes javaslatainak, elgondolásainak irreális voltáért. A nyíltan ellenzéki szerepben tetszelgő szerzők egy része „jobbról” bírálja Bibót, és azért marasztalja el, hogy túl sok kompromisz- szumot engedett meg, amikor - figyelmen kívül hagyva a Szovjetunió kelet-európai „hegemonisztikus törekvéseit” - illúziókat táplált a kommunisták iránt, hitt egy kizsákmányolásmentes társadalom fikciójában, és a demokratikus szocializmus diadalától várta a magyar demokrácia megteremtését. Miközben Bibó életútjának máig érvényes tanulságait igyekszik tisztázni, a kötet néhány szerzője állást foglal a politikai hatalomhoz való viszony, az értelmiség és a szembenállást választó ellenzék által követett vagy követendő magatartásminta kérdésében is. Álláspontjuk itt sem egységes: a társadalmunk gondjainak megoldásából részt vállaló, de ilyen szándékaiban nem eléggé támogatott, konstruktív attitűdtől /pl. Kodolányi Gyula/ az autonóm, hatalomra nem vágyó, független gondolkodói státuszon keresztül /pl. Granasztói Pál/ az ellenséges, gyűlölködő szembenállásig /pl. Konrád György/ többféle fokozatot képviselnek, s van, aki eközben elhatárolja magát a vezetők „hamis realizmusától”, de az ellenzék - Bibó más jelenség leírására szolgáló kifejezésével élve - „duzzo178
