Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A kávéházi mormogás kora
közéjük ülhetett. Már a kezdet kezdetén is túl vegyes volt ez a társaság ahhoz, hogy valamiféle szabadcsapat alakuljon belőle. A témák váltogatták egymást, versről, prózáról, filmről, éppen aktuális alkotásaikról váltottak szót. A hatvanas évek közepének csendes folydogálását, nagyobb viharoktól mentes, kisebb csatákat, zördüléseket hozó éveit az 1968. augusztusi csehszlovákiai események zárták le. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésén és elfogadtatásán munkálkodó hatalom éveken keresztül hagyta, eltűrte a kulturális élet liberalizálódását, az új stílusok és felfogások megjelenését. A cseh megmozdulás leverése azonban merőben új helyzetet teremtett. Véleménykényszer alá kerültek mindazok, akik a rendszer életképtelenségét, megreformálhatatlanságát hirdették. Pillanatok alatt felbolydult a légkör. Napok alatt elindult egy aláírásgyűjtő akció, melynek középpontjában Csoóri találta magát. Csoóri egy filmgyári ismerősétől szerzett tudomást a bevonulásról. Azonnal Tornai Józsefhez rohant, telefonon Gyurkó Lászlót hívták, áttelepültek a Gellért szálló presszójába, s azon tanakodtak, mit lehetne tenni. Csoóri Darvas Józsefet hívta fel, s arra kérte, hogy csődítsen össze húsz magyar írót, akik tiltakozó nyilatkozatot készítenek a megszállás ellen. Darvas elhárította a javaslatot, Illyés Tihanyban volt, nem érték el, ezért Veres Pétert keresték fel. Verestől egy nyilatkozatot kértek, melyet a L’Unita című olasz lapban szándékoztak elhelyezni. Veres szabódott ilyen súlyú politikai lépés ellen, így dolga végezetlenül távoztak. Illyéshez augusztus 25-én tudtak leutazni. Csoóri, Kosa Ferenc, Gyurkó László, Sára Sándor és egyikük felesége látogatta meg Illyést. Csoóri addigra megírta a tiltakozást, de Illyéstől sem kaptak biztatást. Gyurkó Aczélhoz is elment, ám ő határozottan ellenezte a tiltakozást, s retorziókat helyezett kilátásba. Csoóri ekkor szembesült végérvényesen a rendszer bezártságával, s vált éles hangú kritikusává, ellenállójává. Az akció egy másik felismeréshez is vezetett. A népi írók nagy nemzedéke „elfáradt” a folyamatos feszültségben, a nyílt kiállást nem vállalták. Némelyek megszerzett pozícióikat féltették, mások kilátástalannak ítélték a fellépést. Ismerjük, hogy Alexander Dubcek, a prágai reformisták vezetője járt Magyarországon pár héttel az szovjet megszállás előtt, s Kádárék figyelmeztették a közelgő veszélyre, amit ő figyelmen kívül hagyott. A magyarországi politikai vezetés tisztában volt a szovjet szándékkal, s informális csatornákon keresz216
