Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

A lektorok kora

Illyés Gyula tarthatta, felkérése elől nem lehetett kitérni.228 A Bizottság elfogadta a javaslatot, s Aczél Györgyöt bízta meg azzal, hogy Illyés előadásának témáját egyeztesse. Illyés elfogadta a felkérést, sőt még azt is elnézte, hogy a párt meghatározta, miről beszéljen. Számára az volt a fontos, hogy a költészet szerepéről, nyelveken, kultúrákon, rendszereken átívelő nemzetköziségéről szólhasson. A megszólalás béklyójaként megszabott párt általi témamegjelölés, a hangsúlyok előírása nem akadályozhatta meg abban, hogy véleményét elmondhassa.

Illyés szókimondása, a problémák iránti fogékonysága s azok nyílt felvetése természetesen továbbra is gondot okozott a hatalomnak. Egyik ilyen nagyobb visszhangot keltett ügy volt Illyésnek a Kortárs 1965. szeptemberi számában megjelent két verse. Az Agitációs és Propaganda Bizottság már szeptember 8-ai ülésén úgy határozott, hogy Köpeczi Béla és Aczél György tíz napon belül tegyen jelentést a Bizottságnak Illyés verseinek megjelentetése ügyében. A versekről Simon Istvánnak, az egyetlen nem párttag irodalmi főszerkesztőnek kellett feljegyzést készítenie Aczél számára. A szeptember 22-ei bizottsági ülésre a párt Tudományos és Kulturális osztálya terjesztette be a javaslatot Illyés megrendszabályozására.

A jelentés felsorolta Illyés fő bűneit, azt, hogy igyekszik elhatárolni magát a szocializmus építésének konkrét programjától, a nemzeti út kialakítását hirdeti. Kemény retorziókat követelt mind a költő, mind a verseket közlő folyóirat főszerkesztője ellen. Simon Aczélnak címzett beszámolójában csak a két verssel és annak tartalmával, megítélésével foglalkozott.

„A »Somfi úr« című vers, mely a megjelenése után többekben ellenérzést váltott ki, szerintem nem azt tartalmazza - de még csak nem is sugallja azt -, amit belemagyaráznak. Illyés egy - a versében is - jól körülhatárolt elvtelen, polgári magatartást bírál, rendszerünkbe beépült, csak a saját kényelme szempontjából mérlegelő, a rendszertől azért magát mindig elválasztó állampolgár, aki ha védelmeznie kellene azt, amit szolgál — ahogy a vers világosan érezteti —, »nem így gondolta ugyebár« alapon elhatárolja magát. Magyarán mondva, ez a típus csak addig vallja a magáénak a szo228 MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága, 1965. március 24.-ei ülés jegyzőkönyve. MÓL 288. f. 5. cs. 41/38 ö. e.

199