Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

A lektorok kora

1963-ban három hónapos európai körutat tett. Megfordult Franciaországban, Csehszlovákiában, Svédországban, Írországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban. Franciaországban a L'Express című hetilap szerkesztője riportot készített vele, mely a francia lap 1964. január 9-ei számában jelent meg, s már másnap, fordításban olvasható volt az MTI kőnyomatos híreiben. Illyés a riporter kérdéseire visz- szafogottan, ám őszintén válaszolt. Arra a kérdésére, hogy milyen szerepe lehet az írónak Magyarországon, úgy válaszolt: „Ha a politikusok kudarcot vallanak, a költők gyakran kényszerülnek akaratuk ellenére is érdeklődni a közügyek iránt, harcolni eszméikért, egyszóval »bárdok«-nak lenni. Két elsőrangú magyar költő halt meg a harcmezőn, fegyverrel a kezében. [...] Mások, igen sokan, szintén tragikus sorsot értek börtönben vagy száműzetésben. Mindezt az örökséget nehéz viselni.”210 Illyés Petőfire és Balassira gondolt, de az örökségre való utalással a közelmúltban bebörtönzött írókra is lehetett érteni mondatait.

A hazai irodalompolitikusok számára már ez is elegendő lett volna felelősségre vonásához, azonban Illyés egy másik kérdésre válaszolva még érzékenyebb területre tévedt. A szerkesztő látogatásainak élményeiről kérdezte, és Illyés a sovinizmust hozta fel példaként mint olyan jelenséget, melynek már régen el kellett volna tűnnie a Földről, s mely még mindig mételyezi a légkört egyes országokban. Természetesen az erdélyi magyarság érdekében próbált szót emelni: „Romániában van egy provincia, Erdély, amely évszázadokon át a magyar civilizáció és irodalom valódi szülőföldje volt. Ebben a provinciában nemrég zárták be az egyetlen magyar egyetemet, ami több mint kétmillió lélekből álló kisebbségnek volt szánva. A magyar írók és az egész magyar értelmiség helyzete nagyon kényelmetlen. De minden bizonnyal nem az én dolgom, nem én vagyok illetékes, hogy kulturális kérdésekről, amelyek bizonyos szempontból politikai kérdéseknek tűnhetnek fel, beszéljek.”

A népi írók és követőik ekkor már évek óta keresték a lehetőségeket, hogy valamilyen formában a nyilvánosság előtt is szóvá tehessék az erdélyi kisebbségi magyar210 Ha a költőkön a sor. Beszélgetés a párizsi L’Express szerkesztőjével. (Az interjú 1964. január 9-én jelent meg.) In Illyés Gyula: Szellem és erőszak. Budapest, 1978, Magvető, 12.

186