Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A ius murmurandi évei
Megszólalt politikai álláspontjáról is, ám legkevésbé sem olyan módon, ahogyan azt Kádárék várták: „Nem »állok szemben a rendszerrel«, s nemcsak azért, mert ez a hazánk törvényeivel való szembenállást jelentené. Magyarországot a kommunista párt vezeti a szocializmus felé. Szocialista vagyok - ezt műveim bizonyítják. Mióta tollat vettem a kezembe, gondom s törekvésem, hogy közösségi - népet szolgáló - irodalom munkása legyek. Ilyen műveket teremteni nem henye feladat. Minden célom, hogy legközelebbi közösségünknek, a magyar népnek emelkedését segítsem, szoros egyetértésben és együttműködésben a kommunista íróbarátaimmal...” Az interjú sokak számára okozott fejtörést, s sokak számára pedig megdöbbenést. Illyést nem vezethették anyagi okok a megszólalásra, politikaiak még kevésbé. Akkor miért döntött a hallgatás megtörése mellett? Kellett számára a nyilvánosság, az, hogy műveit olvashassák. Illyést sokan megkérdezték indokairól, amint sokan támadták is azért, mert feladta a hallgatás bástyáját. Legőszintébb válaszát talán a Juhász Lajos fedőnévvel működő Kristó Nagy István adta vissza egy az államvédelem számára készített jelentésében: „Aki erre a nyilatkozatra azt meri mondani, hogy Illyés letette a garast, az becstelen, aljas fráter. Állandó harcban álltam, tartottam a frontot. Semmiképpen nem akartam belemenni olyanba, amit önmagámmal és a magyarsággal szemben erkölcstelennek éreztem volna. Soha senki - majd az utókor se - vádolhasson meg azzal, hogy becstelen voltam. A nyilatkozat megszületését lelki és szinte fizikai kényszerek előzték meg. Naponta nyúztak, Aczélékkal hetenként többször tárgyaltam. Sőt Kádárral személyes/levélváltást is eszközöltem ez ügyben. Magyarul megmond- ták: »Tessék letenni a garast!« Nem, nem és nem engedtem. Hosszú viták voltak arról, ha mégis nyilatkoznék, akkor milyen formában, hol jelenjen meg. Ilyen előzmények után jelent meg Gyöngyösi újságíró, és hosszasan elbeszélgetett: milyen nyilatkozatot lehetne írni. Megállapodtunk abban [...], hogy ő majd megfogalmazza a riportot, kihozza és bemutatja nekem. Majd szignálom, és csak azután jelenhet meg. Már másnap jött is, és hozott egy gépírt riportot. Iszonyatos, becstelen, aljas disznóság volt! Egyáltalán nem olyan, mint amit előző nap megbeszéltünk. Olyan volt, mintha egy népgyűlésen Marosán beszélne, és dicsérte volna a Kádár-kormányt. Keresztül-kasul huzigáltam, őrjöngve ceruzával, majd az egészet darabokra téptem. 148
