Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A ius murmurandi évei
A Kegyem valóban megrázó élmény lehetett sokak számára, mert „a dráma kérdésfeltevése az, hogy a zsarnok Valentinianus császárt lehet-e, s ha igen, meddig lehet szolgálni egy eszme érdekében. Ebben rejlik a történelmi analógia, a személyi kultusz visszavetítése, Illyés válasza nemleges.” Aczél haragját megerősíthették azok a hangok, melyek irodalmi körökben a Kegyem Caius Valentinianus alakjában tulajdonképpen Kádárt vélték felfedezni, Maximusban pedig nem mást, mint Aczél Györgyöt. Aczél nem is engedte bemutatni a drámát színpadon, majd csak 1967-ben kerülhetett a Madách Színház repertoárjára. A Kegyemet egyébként 1961-ben írta Illyés, és az Új írás jelentette meg először 1962-ben.168 A Különccel169 kapcsolatban a Bizottság ülésére Aczél György által írt feljegyzés szerint a probléma abban volt, hogy „a dráma Telekijének mozgása mintegy párhuzama Illyés vélt, álmodott saját társadalmi mozgásának, mintegy táplálója annak a legendának, hogy Illyés magára vállalta az író igazi feladatát, harcolni a hatalommal szemben, minden körülmények között a népért, ha lehet nyílt sisakkal, ha nem lehet, akkor a körülményekhez képest, ahogy lehet. [...] Emellett - tette hozzá Aczél — Illyés a drámában elmondja azt a szűkebb és tágabb körben hangoztatott legfőbb problémáját, hogy a kommunista reálpolitika cserbenhagyja alapvető nemzeti, magyar érdekeinket.” Az Agitációs és Propaganda Bizottság ülésén azonban a Malom a Séden című dráma kapta a legerősebb politikai kritikát, mert „a maga harmadikutas koncepciójának, a harmadikutas politika akkori képviselőinek önigazolását próbálta a drámába sűríteni. Ez a koncepció vállalja a nagy emberi törekvéseket — akár a szocializmust is —, de a marxista-leninista politikai gyakorlat nélkül” — hangzott az előterjesztő értékelése. A drámák nyomtatásban való megjelentetését már nem tudták megakadályozni, de a Bizottság mindent megpróbált színpadi bemutatásuk megakadályozására. „A drámák bemutatásának megakadályozása nemcsak rossz visszhangot váltana ki, hanem ellentétes lenne művelődéspolitikánkkal is” - hangzott az álságos megállapítás, 168 Illyés Gyula: Kegyenc. Új írás, 1962/7, 710-749. 169 Illyés Gyula: Különc. Új írás, I. rész: 1963/2, 191-212; II. rész: 1963/3, 304-321. 146
