Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A ius murmurandi évei
rintem nem is lehetséges. Jólesett olvasnom és örömmel üdvözlöm azt a leveledben határozottan kifejezett szándékot, hogy az ország, a magyar nép, a magyar népi demokrácia, a szocializmus javára, hasznára kívánsz lenni [...] Megjegyzem, meggyőződésem szerint ez döntően rajtad magadon múlik. Politikai meggyőződésem fő vonalában ismered. Azokkal ellenkezőt lelkiismereti okokból nem tehetek, ami azzal összeegyeztethető, azt megtenni kötelességemnek tartom. így vagyok a Te dolgaiddal is. Mindenesetre kijelenthetem: ha idézett szándékod valóra váltásában bármit is tehetek, azt meg fogom tenni minden esetben anélkül, hogy ezt valamiféle személyes szívességként fognám fel.”165 Kádár válasza nem formális, olvasható úgy is, hogy elfogadja a közeledés jelét, és segíti Illyést a beilleszkedésben, ám úgy is, hogy ez kevés Illyéstől, bizonyítékokat várna még el, bár arra nem utal, hogy mi lenne számára meggyőző vagy elfogadható. Kádár válaszából én azt a következtetést vonom le, hogy Illyés még mindig megoldatlan probléma volt a pártközpontban 1960 elején. Felmerül az emberben a kérdés, hogy 1956 után miért nem voltak népi írói perek? Miért nem érte különösebb retorzió egyik népi írót sem? A legjelentősebb, ismertebb perbe fogott író Déry Tibor volt. Véleményem szerint ennek indítéka nem Kádárék manipulativ szándéka volt, mint amit sok történészi feldolgozás feltételez, hanem annak felismerése, hogy ezeknek az íróknak a letartóztatását, perbe fogását nehezen lehetett volna megmagyarázni vidéken. Bár a Parasztpárt 1949-ben felolvadt az akkori Népfrontban, ám alapszervezetei, tagjai továbbra is összejártak, sok helyen erős közösséget alkottak. Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy Veres Péter, Szabó Pál, Tamási Áron neve volt annyira ismert és szeretett az emberek körében, hogy az ő ellenük kezdeményezett eljárás sokakban ellenállást váltott volna ki. Erre Kádáréknak nem volt szükségük. A volt renitens kommunista írók elleni fellépés csak egy szűk értelmiségi réteg felháborodását váltotta ki, nagyobb visszhangja nem volt az emberek körében. Illyés esetében még nagyobb problémát jelentett, hogy külföldi ismertsége miatt kiszámíthatatlan nemzetközi reakcióval is számolniuk kellett volna, mely szintén nem volt vállalható az aránylag enyhülést mutató diplomáciai légkörben. 165 Uo. 144
