Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Bevezetés - a nemzetépítő demokratikus ellenzék
szembeállítja azt az aktuális hatalom politikai gyakorlatával. A politikai ellenzék egyik fontos és nélkülözhetetlen jellemzője értelmezésem szerint, hogy javaslataival cserealapot nyújt a társadalomnak a meglevő gyakorlattal szemben vagy a működő intézményrendszeren belül reformistaként, vagy az intézményrendszeren kívül alternatív politikai hatalomgyakorlóként. A fenti értelmezés alapján a nemzeti csoportnak a Kádár-korszak alatti működésében elsősorban az ellenállás motívumai ismerhetők fel, ugyanakkor néhány esetben ellenzékként való megjelenése is vitathatatlan. Ez utóbbi kapcsán utalok például a környező országokban élő magyar nemzeti kisebbségekkel való kapcsolattartásra és érdekeik képviseletére vonatkozó javaslatokra, a kulturális élet szabályzórendszerének reformjáról szóló felvetésekre. Nem kétséges az sem, hogy az 1956-os Bibó- javaslatok, majd az 1980-as évek végén megfogalmazott politikai programok — mint például a Magyar Demokrata Fórum 1987-es nyilatkozata — már a politikai ellenzékiség körébe tartoznak. Amikor tehát a népi mozgalom Kádár-korszak alatti tevékenységét bemutatom, akkor nem egy ellenzéki mozgalom históriáját vázolom fel, hanem az ellenállás és az ellenzékifellépés elemeit értelmezem és elemzem. Meglátásom szerint a korszakban átfogó nemzeti ellenzékről nem lehet beszélni, de fontos felidézni az ellenállás különböző megnyilvánulásait, illetve az esetenként megfogalmazódó ellenzéki programokat, mert azok előkészítői és érlelői voltak az 1989-es rendszerváltoztatás során kibontakozó ellenzéki fellépésnek. Ki kell térnem egy másik fogalom értelmezésére is, mert használata félreértésekre, alkalmanként ferdítésekre ad, adhat alkalmat. Csizmadia Ervin 1995-ben megjelent, a magyar demokratikus ellenzék történetéről készített monográfiája,2 amely a Kádár-korszak ellenzékének történetét dolgozta fel, csak apró mozzanataiban érinti a nemzeti ellenállás néhány részletét. A műben, hasonlóan a közfelfogáshoz, a rendszer ellenzékének két ága mint demokratikus és népi ellenzék szerepel. Az fentebb kifejtett fogalmi distinkciók figyelembevételével az „ellenzék” jelző óvatosabb, differenciáltabb használatára intenék még azon ellenállási formák esetében is, melyek a 2 Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék, 1968-1988. Budapest, 1995, T- Twins. 9