Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)

A kapcsolatok főbb állomásai

7979 A kapcsolatok főbb állomásai propagandaanyagokban gyakran úgy állította be saját szerepét, mint aki a jugoszláv népet szeretné megóvni a Tito-féle politikától. A jugoszláv vezetés sem szalasztotta el a lehetőséget, sőt, többször alkalmazták azt a taktikát, hogy minden, a kormányt ért támadást egyszerű csavarral a jugoszláv nép elleni támadásként állítottak be, a JKP-t pedig az egyetlen erőnek, ami meg tudja védeni a jugoszláv lakosságot. Egy követségi jelentésben olvashatjuk, hogy a jugoszláv vezetők olyan vehemenciával támadták a Szovjetuniót és a szocialista blokkot, mint az „imperialistákat” soha. Sovinizmussal is vádolták nem csak a jugoszláv vezetőket, de a jugoszláv népet is, „a töme­gekben kétségtelenül meglévő sovinizmust igyekeznek Titóék felhasz­nálni arra, hogy tömegbázist teremtsenek maguknak a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal szemben”. Miután a hasonló jelentések megjelentek a magyar újságokban, a jugoszláv vezetés kihasználta a helyzetet, és ismét azzal támadtak vissza, hogy lényegében a Kominform-határozat a jugoszláv nép ellen irányul, és a Jugoszláviában folyó „szocialista építés ellen”. 365 A Magyar Szó október 2-án közölte a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Népszkupstinája Szövetséges Tanácsának és Népek Tanácsának közös határozatát. A cikk nyilvánosságra hozta Petar Stambolić szerb minisz ­terelnök beszédét. Ebben Stambolić kiemelte, hogy „a kommunista világsajtóban, a demokratikus országokban pedig az egész sajtóban és a rádión keresztül rágalomhadjárat kezdődött látszólagosan Jugoszlávia Kommunista Pártjának vezetősége, tulajdonképpen pedig népeink és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ellen”.366 Tito is hasonló következ ­tetést vont le egy beszédében, melyet a bori bányában tartott október 12-én: „Ha ma kénytelenek vagyunk különféle országokban keresni és drágábban megfizetni különböző dolgokat, amelyeket eddig szövetségese­inktől kaptunk, illetve vásároltunk, ez nem csak országunk vezetőit, hanem minden népünket is sújtja.”367 Stambolić beszéde nem maradt egyébként visszhang nélkül, a magyar követség tiltakozó jegyzéket adott át, illetve szándékozott átadni Vladimir Popovićnak, aki azonban nem volt hajlandó átvenni azt azzal az indokkal, hogy „ilyen sértésekkel ők nem foglalkoznak”. A magyar követség még október 26-án is próbálkozott egy újabb jegyzék átadásával, melyben felszólították, hogy vonja vissza a beszédében elhangzottakat. 368 365 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 108/biz. 1949, 8. doboz. 366 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 365/biz. 1948 , 3. doboz. 367 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 386/biz. 1948, 3. doboz. 368 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 380/biz. 1948, 3. doboz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom