Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

VÁLSÁG, NEM TERMELŐ TERÜLETEK, REFORM - Nem titkos, de nem nyilvános

70 1. Válság, nem termelő területek, reform Hatalomtechnika a pártállam végóráiban alapján 1988. nyarán elkészülhetne egy átfogó koncepció a kormányzati irányítás és a központi államigazgatás egészére nézve. [...] Így 1988 második felében átfogó stratégiai koncepció felől lehetne politikai döntéseket hozni [kiemelés: R. A. L.] és 1989 végéig, tehát a Politikai Bizottság határozatában megjelölt határidőre a kormányzati irányítás struktúrájában a rövidtávon megvalósítható szervezeti változások már végrehajtásra kerülhetnek, és így a pártkongresszus, illetve az új Országgyűlés létrehozása, az új ötéves terv beindítása már egy más típusú államszervezettel számolhatna.” 113 A javaslat kitért a pártirányítással és a gazdaságpolitikai megújulási prog­rammal való összehangoltság kritériumára, ami szükségessé tette a kormányzati irányítást lényegében meghatározó pártirányítás sal kapcso ­latos alapvető döntések meghozatalát még 1987-ben. Ennek alapja az volt, hogy a gazdasági stabilizációs szakasz ban (Grósz Károly miniszterelnöki időszaka) megteremthetők legyenek a gazdasági kibontakozás szakasz ához (Németh Miklós miniszterelnöki időszaka) szükséges politikai és államszer ­vezeti keretek.114 Az Előkoncepció tehát mindezen folyamatokhoz szükséges döntések és intézkedések kivitelezéséhez állt rendelkezésre. A pártállammal foglalkozó szakirodalomban is ritka az a definíció, ami az Előkoncepció ban megfogalmazást nyert, mint kormányzati irányítás : „Legtágabb értelemben a párt vezető szerveinek, az Országgyűlésnek, az Elnöki Tanácsnak és a Minisztertanácsnak az államélet szempontjából stratégiainak tekintendő működését értjük.”115 A pártállami hatalomgya ­korlás, a pártállami hatalom ismeretelméleti szempontból lényeges és nagyon világos megfogalmazása ráébreszthet bennünket arra, hogy a rendszerváltást megelőző rendszert, annak mozgásait e szerint, vagyis, elősorban mint kormányzati irányítás t, és a fenti tartalommal szükséges tanulmányoznunk, elemeznünk. Az anyag világosan kifejtette, hogy „[...] meg kell szüntetni a funkciók, döntési hatáskörök felelősséget gátló összeolvadását”.116 Fentiek tükrében világos, hogy az egyik legfontosabb összefüggésként a minisztertanács pártirányításának kérdését határozták meg: „Ez nem kiagyalt elméleti álprobléma” – olvasható. Az érvelésben hivatkozási alapként beszámoltak a téma kapcsán miniszterekkel készült 113 Uo. 7. 114 Uo. 115 Uo. 116 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom