Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
1956, TÖBBPÁRTRENDSZER, SZOCIALIZMUS - Legitimációs kényszerek
155 Legitimációs kényszerek egyértelműsítette, hogy hol húzódik a hatalom tűrőképességének határa. 1988−89-ben az elv érvényét vesztette, az újraértékelés a párt számára a rendszer fenntarthatóságának kényszeréből fakad t. Az MSZMP ’56-ról alkotott és addig örökre szólónak hitt álláspontját az 1956. december 5-én kiadott párthatározat fogalmazta meg. A vezetés élesen elhatárolódott az eseményektől, és új érvrendszert vonultatott fel az ellenforradalmi meghatározás alátámasztására „tudományos”, ideológiai természetű alapon. Ez a határozat nem csupán abban volt radikális, hogy egyértelműen az ellenforradalmi álláspontra helyezkedett, hanem abban is, hogy az események mögött a külső és a belső ellenség által szervezett akciót, összeesküvést láttatott.320 Az ’56-os forradalom megtorlása már ennek a határozatnak a jegyében történt, mint ahogy az MSZMP-nek, mint újjáalakuló bolsevik kommunista pártnak, illetve a forradalmi-munkásparaszt kormánynak a legitimitása is erre az „tudományos” álláspontra épült. 321 Kádár János 1972-ben, 60. születésnapján tartott beszédében az „ellen forradalomról”, mint a nemzet tragédiájáról beszélt: „1956-ban súlyos, kritikus helyzet állott elő, amelynek tudományosan ellenforradalom a megnevezése. Mi tudjuk, hogy annak, ami 1956-ban történt, ez a tudományos meghatározása. De van más fogalom is, amit mindnyájan elfogadunk: az egy nemzeti tragédia volt. Tragédia a párt számára és az egyes emberek számára is. Úttévesztés történt, és ebből tragédia jött létre.” 322 A ’80-as évek végére 1956 kérdésében – még ha csak illegális vagy féllegális formában is, de − egyre hangosabban teret nyert a nyilvánosság színterein a párt álláspontjától eltérő értékelés. A párthatározatra épülő ’56-értelmezés elkerülhetetlenül összeütközésbe került azzal az ’56-képpel, amely harminc évnyi kényszerhallgatás után sokkal inkább a regnáló hatalom bűneihez és az ’56-os hősök tanúságtételéhez való érzelmi viszonyulás volt, mint a tudományosnak feltüntetett vitákban érlelhető, árnyalataiban elemezhető történelmi fogalom. Mivel ’56 gyújtópontja volt az ellenzéki mozgalmak megindulásának, az 1956-ról alkotott eltérő értelmezés képes volt összekapcsolni a hatalommal szemben különböző ellenzéki szellemi árnyalatokat, tradíciókat, mentalitásbeli különbségeket. Az 1956-hoz való viszonyulás azonban 320 Uo. 30. 321 Uo. 31. 322 Uo. 32.
