M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
74 Sorsok és horizontok 1. Körvonalak tandem és számos kiszolgálója azonban éles támadást intézett már Nagy Imre bukása előtt a fegyveres testületek ítélkezésében megnyilvánuló „liberalizmussal” szemben. A katasztrófapolitika visszatérését jelezte dr. Molnár Erik, régi-új igazságügyi tárcavezető 1955. márciusi beszéde, aki az országos igazságügyi apparátusi értekezleten leszögezte, hogy „a bíró köteles ítéleteivel a kizsákmányolok ellen és az épülő szocializmusért harcolni”. 11 1949. január 1. és 1956. október 1. között 709 273 személyt marasztaltak el, döntő többségüket gazdasági bűncselekmények elkövetésével gyanúsítva, majd vádolva. Az igazságügyi terrort érzékelteti, hogy 1953. április 1-jén 41 639 közül 36 743 személyt katonai vagy polgári elítéltként, a többit internáltként őrizték. Június 1-jén 2 320 katonai és 31 811 polgári elmarasztalt volt, pár héttel később 7 093 politikai és 24 498 köztörvényes elítélt adata ismert. Az internáltak közül 574 már 1946–1949 között elvesztette szabadságát, míg 4462 személyt 1950-től, akkor, a honi „táborvilág” kiteljesedésekor 1218-at internáltak. Történt mindez Andrej Januarjevics Visinszkijt, a Szovjetunió 1935–1940 közötti főügyészét követve, aki szerint „minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja”. Az erőszakszervekre, mindenekelőtt az Államvédelmi Hatóságra (ÁVH), és az igazságszolgáltatásban dicstelen szerepet vállalt ügyészekre és ülnökökkel ítélkező büntető- és hadbírósági tanácsokra alapozott rendszer minden második, harmadik családot valamiképp meghurcolt, megnyomorított. A közismert, különböző pártállású politikusokkal vagy pártonkívüliekkel, hívő emberekkel és egyházi vezetőikkel szemben indított büntetőeljárások, valamint a politikai jellegű tömeges eljárások, amelyek egyszerű emberek százezreit érintették, elválaszthatatlanok a Szovjetunióban megvalósított és ezért Rákosi és köre által Magyarországon is érvényesített gyakorlattól.12 Az elítéltek egy százalékát sem érte el a munkáspártok ismertebb tagjainak száma. Az MDP PB 1955. november 3-án hozott újabb határozata az őrizetesek létszámának alakulásával is foglalkozott. Mutatja, hogy a „bal-jobb, bal-jobb” időszakából visszatért a „bal”, szeptember 1-jén 35 783 – 7 638 politikai és 28 145 köztörvényes vádakkal – elmarasztalt töltötte büntetését, mellettük félbeszakítással vagy halasztással „börtönbehívóra” várt 12 307 jogerősen elítélt, és a folyamatban lévő büntetőperekről szerzett ismeretek alapján további kb. 12 ezer szabadságvesztést kimondó elmarasztalás. December 31-ig kb. 5500 személy szabadulása volt várható. Ha lett volna hely – de nem volt, mert a börtönök és rabmunkahelyek 21 865 személyt tudtak befogadni –, akkor 1955/1956 fordulóján 54 és félezer elítélt töltötte volna meg a büntetés-végrehajtási intézetek celláit. A dr. Pőcze Tibor belügyminiszter-helyettes által szeptember 10-én jóváhagyott jelentés 11 Uo. 248–253. 12 Zinner Tibor: 20. századi politikai perek. A magyarországi eljárások vázlata, 1944/1945–1992. Budapest, Rejtjel, 1999, 13–41.
