M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
73 Zinner Tibor: Munkások és parasztok Tanácsánál a másodfokú népbíráskodás 1950. április 1-jén lezárult, a megyei bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság vették át ezeknek a büntetőeljárásoknak lefolytatását. A statisztikai adatok szerint 90 551 személyt állítottak a népügyészségek elé, közülük 87 417 büntetőügye 1950. április 1-jéig lezárult. Azokon kívül, akiket megvádoltak, a többiekkel szemben különbözőképpen megszüntették a büntetőeljárásokat. Minden második gyanúsítottat – 42 066 személyt – vád alá helyeztek, azonban úgy, hogy 23 939 főnél pótnyomozásra volt szükség, ezután határoztak sorsukról. A népbíróságok elé végül 59 429 személyt állítottak, akik közül 27 999, a népügyészségeknek átadott személyek közel harmada elmarasztaló ítéletet kapott. Az elmarasztaltak 53,5%-a munkás vagy (25 holdnál kisebb területen gazdálkodó vagy földnélküli) paraszt volt. A demokratikus államrend és köztársaság védelmére alkotott „hóhértörvény”, az 1946. évi VII. tc. alapján 1950 elejéig 5861 személy ítéltek el, de 1956 őszéig közel 38 ezerrel nőtt a politikai elítéltek száma, és (noha a katonai bíróságok adatai hiányosak) tíz esztendő alatt 42 679 személyt ítéltek el. Közel kétharmaduk (64,19%), míg a gazdasági jellegű cselekmények miatt meghurcoltak 59,81%-a munkás vagy paraszt volt. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusával összefüggő ,jogpolitika” azt eredményezte, hogy az 1950-es 5 268-ról 1951-re 12 245-re nőtt a büntetés-végrehajtási intézetek celláiba zárt vagy külső munkahelyekre vezényelt „tőkések, kulákok” száma. Amíg a „dolgozó paraszt” kategóriánál a növekedés 95,8%-os, addig a „tőkések, kulákok” esetében 132,4%-os volt. Az 1950 áprilisától 1956 októberéig eltelt 78 hónapból az „új szakasz” alig 21 hónapot jelentett. A Rákosi Mátyás és Gerő Ernő vezette irányítás 57 hónapja során naponta 578 személyt sújtottak különböző ítéletmértékekkel. Ebben az időszakban „a büntető igazságszolgáltatás középpontjába az államhatalmi és államigazgatási szervek igazgatási és termelési feladatainak büntetőeszközökkel való megvalósítása került. Visszaesett a nyomozási munka színvonala, az alaptalan büntetőeljárások és bírói ítéletek az állampolgárok olyan széles tömegét érintették, amely a dolgozók körében növelte a bizalmatlanságot az állammal szemben.”9 Az „új szakasz” idején naponta 302 személyt marasztaltak el eltérő mértékű ítéletekkel. Ez idő tájt a büntetőpolitika csak arra szorítkozhatott, hogy próbált a helyzeten (már amennyire módja volt rá) enyhíteni. Az új irányelveket 1954. május 12-én fogadta el az MDP Politikai Bizottsága (PB). Középpontjába „a társadalmi tulajdon határozottabb védelmét, a termelés zavartalanságának és [a] szabad piac forgalmának biztosítását, a dolgozók ellátásáról való gondoskodást és az állampolgárok alkotmányos jogainak védelmét” helyezték.10 A Rákosi-Gerő 9 Zinner Tibor – Balogh Margit – Habuda Miklós – Markó György – Svéd László – Szakács Sándor – Szomszéd Imre: Törvénytelen szocializmus. A (Németh-kormány által kinevezett Történész) Tényfeltáró Bizottság jelentése (Szerk. Révai Valéria.). Budapest, Zrínyi – Új Magyarország, 1991, 196. 10 Uo. 197.
