M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
397 Kahler Frigyes: Ellenszélben A forradalom folytathatóságának illúziója már 1956 decemberében, 1957 első heteiben felmerült, sokan kiadták a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) jelszavát. 91 Néhányan – akik érzelmileg nem tudták elfogadni a forradalom vereségét – hittek abban, hogy az ország lakossága márciusban valóban új forradalmi mozgalmat indít el. Romsics Ignác megalapozottan állapította meg, hogy 1957 elején a MUK-ra való felhívásoknak nem volt társadalmi visszhangja, azok eredménytelenek voltak. „A társadalom többsége kezdett beletörődni a megváltoztathatatlanba.” 92 A MUK felhívás ugyanakkor tüzelte a megtorlást, és többen életükkel fizettek az abban való bizakodásukért. Így Sipos Zsigmond és Erdész József 1957. augusztus 15-én, Renner Péter, Sörös Imre és Zsigmond László 1958. február 5-én került hóhérkézre. Többen súlyos szabadságvesztés büntetést kaptak, és ezres nagyságrendben kerültek közbiztonsági őrizetbe. 93 A forradalom újraindításának téves elképzelése vezette a már említett Vaczkó László tanárt és barátait, valamint Hamusics János padragkúti bányászt és barátait összeesküvésükkor 1966-ban, Veszprém megyében. A vasúti sín felrobbantása azonban semmilyen mozgalmat nem váltott ki, az ország néma maradt, a kísérlet pedig Hamusics János életébe került. Ugyanígy tévedtek a forradalom után emigrációba kényszerültek abban a hitükben, hogy a magyar társadalom 1989-ben ugyanaz, mint 1956 decemberében, s történetüket ott kívánják folytatni, ahol a november 4-i támadás megszakította. A magyar történelemben hasonló volt a helyzet az 1848–49-es forradalmat követően, s alaposabb elemzéssel felismerhető volt, hogy egy levert forradalom sem a bukáshoz közel álló időpontban, sem évtizedes időmúlás után nem éleszthető újjá. Példaként szolgálhat az 1851 júniusában Makk József tüzérezredes szervezkedése, amelyet Kossuth megbízása alapján hajtott végre, de az bukásba torkollott anélkül, hogy a társadalom megmozdult volna. A megtorlás során 25 kivégzés és számos börtönbüntetésre szóló ítélet lett a végeredmény. Jól ismert a Klapka-légió sorsa 1866 nyarán. A porosz–olasz–osztrák háborúban a Klapka György tábornok94 vezette – emigránsokból szervezett és Bismarck porosz miniszterelnök95 által finanszírozott – légió 1866. augusztus 3-án lépett Trencsén 91 Uő: A MUK és a megtorlás. In: Uő: Jogállam és diktatúra II. Budapest, Kairosz, 2008, 129–138. 92 Romsics i. m. 2000, 407. 93 Kahler i. m. 2008, 137. 94 Klapka György (1820–1897): tábornok. A szabadságharc idején Komárom várának parancsnoka. Emigrációjában a Magyar Nemzeti Igazgatóság egyik alapítója, az itáliai magyar légió megszervezője. A kiegyezés után hazatért, 1867 és 1869 között a Deák-párt országgyűlési képviselője lett. 95 Bismarck, Otto Eduard Leopold von (1815–1898): német politikus. 1862 és 1871 között porosz miniszterelnök, 1871 és 1890 között a Német Birodalom kancellárja.
