M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
350 Sorsok és horizontok 4. Táguló láthatár ellentmondás áthidalására a retorikai szóhasználat pedig, amellyel a társadalom elé viszi a kérdést: a nemzeti tragédia egyfajta „evolúciós” változata, a nemzeti megbékélés jelszava. 84 A minősítés nélküli népfelkelés már csak azért sem volt járható út addig, amig az MSZMP hatalmon van, mert az a párt meghatározó részét fokozottan meghagyja a felelős szerepében. Ez különösen problémás abban a Kádár-rendszerben, ahol ugyanaz a személy fémjelezte a sztálinista beidegződéseket idéző megtorlást és a reformkommunista hagyományokon álló konszolidációt. ’56 vonatkozásában a reform- és a retrográd vonal szerint differenciálni az MSZMP vezetőit szinte lehetetlenség. Horn Gyula, aki a nyolcvanas évek végén a reformkommunisták egyik zászlóvivőjének számított, ezt a problémát így fogalmazta meg: „Nagyon sokan vannak azok egyfelől, akik ma nagyobb reformerek, mint valaha voltak, [...] de azért meg kell mondanom, hogy mindannyian, egyikünket sem kivéve, mi is szolgáltuk a rossz politikát. Kivétel nélkül. Mert ha nem akartuk volna szolgálni, akkor akár pártapparátusbeli, akár más tisztségeket is fel kellett volna ajánlani.” 85 Horn meglátása szerint ebben a helyzetben: „a párt politikája csak egy irányba mutathat: [...] Nagyon lényegesnek tartom, ezt hangsúlyozzuk mindenütt, itt megbékélésre hívunk, méghozzá olyan megbékélésre, amely kizárja a tetemrehívást. [kiemelés tőlem – Sz. N.]” 86 Az 1989. február 10-i KB ülésen Grósz Károly Pozsgay-nyilatkozatról szóló vitaindító felszólalásában87 már tetten érhetőek a „nemzeti megbékélés” retorikai alapelvei.88 Ezen új „hívószó” jelentőségéről sokat elárulnak a főtitkár szavai: „A tét nem kevesebb, mint hogy a párt képes lesz-e a társadalmi események határozottabb befolyásolására.”89 Fejtegetése elődje, Kádár János megfogalmazása szerint a „nemzeti tragédia” jegyében abból indul ki, hogy 1956-ban a magyar társadalmat minden oldalról mély sebek érték. Grósz azonban a kádári érvelésen túllép annyiban, hogy elismeri, e tragédia során nemcsak a felkelők, de a hatalom részéről is történtek visszaélések. Az 1956-ból fakadó sérelmek elemzésében a felkelők által elkövetett törvénysértéseket párhuzamba állítja a hatalom eljárásával, és e két sérelem között gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz. Mind a két oldalnak megvan tehát a maga fájdalma, senki nem róhat fel a másiknak 84 Szekér i. m. 2015, 126–127.; Lásd még: Botyánszki Alexandra: A „nemzeti megbékélés” koncepciója és a rendszerváltás. Aetas , 2013/4, 40–62. 85 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. május 29-én megtartott üléséről. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei... i. m. 1993, I. [923–1088.] 1000. 86 Uo. 87 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. február 10-11-én megtartott üléséről. In: Uo. 3–16. 88 Szekér i. m. 2015, 128–131. 89 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. február 10-11-én megtartott üléséről. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei... i. m. 1993, I. 3.
