M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
351 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben büntetlenül semmit. A sebek felszakítása azonban nem szolgálja a nemzeti megegyezést és egységet – véli Grósz Károly. A múlt sérelmei felett való kesergés, vagy ahogy Grósz fogalmaz, „a köldöknézegető múltba nézés”, mint választható lehetőség adva van ugyan a magyar társadalom számára, de ha ezt az utat választja, a kibontakozás lehetőségét veszi el magától. „Ez-e a magyar társadalom legfontosabb problémája? [...] Nem, sajnos nem ez a legfontosabb és legsúlyosabb problémánk. [...] Nekünk ma elsősorban a kibontakozással összefüggő kérdésekkel kell törődnünk, és erre kell terelnünk a társadalom figyelmét is.” 90 Az ország nagyon mély gazdasági válságban van, és a nemzeti egység az egyetlen lehetőség arra, hogy e válságból kilábaljon. Ennek feltétele azonban a sérelmek elengedése. Ezért a főtitkár minden pártagot arra kér: hunyjon szemet az „ellenforradalmárok lincselései” és egyéb törvénytelenségei felett, és hogy az ország elindulhasson a kibontakozás útján, a megbékélés feladata vár a társadalomra is. Akik ezt nem képesek megtenni, akik továbbra is a múlt kérdésein rágódnak, azok a magyar jövő elvesztésének lehetőségével játszanak. A rendszerváltozás hátralevő időszakában a nemzeti megbékélés, mint a társadalomtól elvárt magatartásforma a sajtóorgánumokban, a párt különböző testületeiben és egyéb hivatalos fórumokon újra és újra megfogalmazódott. Sőt, a háttérből is, állambiztonsági irányelvekben is érvényesült, ahogy az az Állambiztonság Operatív Bizottság jelentéséből is kitűnik: „Az új társadalmi-gazdasági modell fejlődési irányát bemutató széles körű propaganda hasson a társadalom legszélesebb rétegeire, hangsúlyozva, hogy a társadalmi értékteremtés vívmányai csak a békés átmenettel őrizhetők meg és gyarapíthatók, s ez az MSZMP nélkül nem képzelhető el, az MSZMP ennek az egyik legfőbb garanciája.” 91 A megbékélés „programjával” össztársadalmi szinten lehetett azonosulni, így a szélsőséges személyek és a nemzetre veszélyes politikai irányvonalak kategóriáját is könnyen lehetett e „nemzeti megbékélés” elfogadásának függvényeként körvonalazni. A párt pedig kulcsszereplőként léphetett fel, aki a nemzeti megbékélés kompromisszumos békéjének felajánlásával kezdeményezőként egyengeti a nemzeti egység és a kibontakozás útját. Ehhez szerephez azonban szükség volt arra, hogy az események mögött megbúvó „ellenforradalmárok” köztörvényes bűnei, a párt halottai, ha nem is fő szólamként, de a sorok között hangsúlyozva legyenek, és a népfelkelés mellett, ha nem is nyíltan vállalva, de az ellenforradalmi jelző ott legyen. A „görcs” persze 1956 körül továbbra is megmaradt a párt berkein belül. „Ha rosszak az idegeink, akkor nem fogjuk kibírni”92 – fogalmazott Grósz Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban a PB ülésen. Hogy a választott stratégia sikeresnek 90 Uo. 11. 91 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2.7.1. NOIJ 1. 11. 6. 59. d. 92. 92 Idézi Kis magyar állambiztonsági olvasókönyv... i. m. II. 1996, 306.
