M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
349 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben álláspontjához tért vissza. Ennek a KB döntésnek ugyanakkor fontos sajátossága, hogy a nyilvánosság előtt szinte meg sem jelent. A sajtóban főként a Pozsgay mellett kiálló KB közleményt lehetett olvasni, nem pedig a hivatalos állásfoglalást, a közvélemény felé felerősített, hivatalosnak ható minősítéssé így Pozsgay egyszavas népfelkelése vált. A párt nyilvánosság felé közvetített kommunikációja és hivatalos álláspontja tehát nem volt azonos. Beszédesek ezzel kapcsolatban Grósz ’56 újraértékeléséről szóló KB vitában elmondott szavai: „Nem az anyagban és nem a sajtóközleményben, hanem a politikai munkában kell választ adni azoknak, akik úgy látszik, nem tudtak még megbarátkozni azzal a felfogásunkkal, hogy az e téren lévő egyoldalúságot is a korábbi anyagoknak megfelelően kiigazítsuk. [...] Én nem hiszem, hogy ezt pártokmányban kell megfogalmazni, ez a politikai munka dolga.”83 Vagyis a közvélemény higgye, amit hinnie kell, az érzékeny párttagoknak pedig – belső fórumokon és a hivatalos pártvéleményre hivatkozva – kellően hangsúlyozzák az „ellenforradalmi elemeket”. Mindemellett tény, hogy ezen a népfelkelés ügyét tárgyaló 1989. február 10–11-i KB ülésen a PB előterjesztése alapján deklarálták a többpártrendszert, ahogy azt a Nagy Imre-kormány is megtette 1956. október 28-án. NEMZETI MEGBÉKÉLÉS Akármi is volt a Pozsgay-nyilatkozat hátterében – összehangoltság vagy spontán akció –, az fontos lépést jelentett a rendszerváltás felé vezető úton, és nem utolsósorban annak a feltétele is megteremtődött, hogy Nagy Imre újratemetése – anélkül, hogy az a hatalom álláspontjával való nyílt szembemenetelt jelentse – már nem csupán kegyeleti aktusként vált rendezhetővé. Az ellentmondás a vállalt és valós vélemény között azonban mindennek ellenére fennállt. Hasonlóan a Kádár-rendszer ’56-os minősítéséhez. Ahogy a dolgozat elején kifejtésre került, 1956 után a rendszernek – legitimációs okokból – szüksége volt az ellenforradalmi összeesküvés tételére, de a nyilvánosság felé az összeesküvést nem, csak az ellenforradalmat hangsúlyozta. A közvélemény számára ugyanakkor az ’56-os események tematizálása – a konszolidáció és a társadalmi elfogadhatóság jegyében – a nemzeti tragédia jelszavával történt. 1989-ben a helyzet kezelésére kidolgozott kommunikációs stratégia sokban emlékeztet a kádári megoldásra. A párt hivatalos álláspontja: népfelkelés ellenforradalmi elemekkel. Az „ellenforradalomi elemekre” ismét legitimációs okokból volt szükség, de a párt az értékeléséből – a konszolidáció és a társadalmi elfogadottság jegyében – a közvélemény felé a népfelkelést hangsúlyozta. Az 83 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. február 10-11-én megtartott üléséről. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei... i. m. 1993 I. 179.
