M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
345 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben több párttal is. Hogy melyik lesz komoly tényezője a magyar politikai életnek, ezt pedig ma már az MSZMP nem mondhatja meg és nem is akarja megmondani, hanem majd partnerség alakul ki, vagy éppen ellenzéki szerep.”71 Ez a mondat nem volt kevésbé „forradalmi”, mint a népfelkelés kijelentés, hiszen a többpártrendszer tekintetében a párt részéről először beszélt valaki úgy, hogy annak vezető szerepét nem tekintette evidenciának. 72 Pozsgay „egyéni akciójának” tétje abban állt, hogy a párt milyen tradícióra építi az elkövetkező politikáját: a forradalom győzedelmes napjaira, vagy a szovjet megszállás árnyékában színre lépő első Kádár-kormány megtorlást megelőző politikájára. Az előbbi értelmezés a rendszerváltás felé, az utóbbi csupán egy rendszerkorrekcióra nyitott. 73 * Az ember azt várná, hogy Pozsgay ilyen súlyú „szabálysértésének” meg lesznek a maguk konzekvenciái. A párt kizárja soraiból, megfosztja tisztségeitől, de legalább valamiféle megrovásban részesíti. A valóságban semmilyen komolyabb retorzió nem történt. És ez is azokhoz a tényezőkhöz tartozik, ami miatt a Pozsgaynyilatkozat nagy erővel bírt. Egyértelművé tette, hogy a párt nem kockáztathatja meg, hogy elhatárolódjon a legnépszerűbb politikusától, vagy nyíltan szembe menjen a társadalmi akarattal. Mégpedig azért nem, mert már „egy demokratizálódó politikai koordináta-rendszerben” volt kénytelen mozogni, ahol a társadalom nyomása közvetlen igazodási ponttá vált. 74 Ez az elvárás azonban nem hozta könnyű helyzetbe az állampártot, mert bár a demokratizálódás tendenciái egyre jobban éreztették a hatásukat, az egypárti diktatúra rendszere még érvényben volt. Ahhoz, hogy a hatalom ebben a még fennálló rendszerben a lehető leghatékonyabban tudja érvényesíteni akaratát, a párt egységben tartása kardinális jelentőséggel bírt. A pártnak ebben a helyzetben nemcsak a társadalom nyomását kellett igazodási pontként figyelembe vennie, de a különböző pártirányvonalak érzékenységét is. Ez a kettős feladat ’56 újraértékelése kapcsán hordta magában a legnagyobb nehézségeket, hiszen az ellenforradalmi tételhez egzisztenciálisan kötődő ortodox vonal torkán is le kellett nyomni az új értelmezést. Ennek a kényszerűségnek a nézőpontjából is érdemes végiggondolni Pozsgay népfelkelés-bejelentését és a körülötte zajló eseményeket. Riba András Lászlóval közösen írt A Nagy Imre-kód című könyvünkben részletesen elemeztük, hogy a 71 Uo. 226. 72 Szekér – Riba i. m. 63. 73 Ezúton is szeretnék köszönetet mondani M. Kiss Sándornak, aki ’56 újraértékelésének vonatkozásában a rendszerkorrekció és a rendszerváltozás különbözőségének fontosságára felhívta a figyelmet. 74 Szekér – Riba i. m. 2014, 66.
