M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
333 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben felszólalása az önmaga lelkiismeretével küzdő ember benyomását kelti. „De visszaigazolta az orvos is, nekem nem szabad [bizonyos gyógyszereket] szedni, mert nekem más a bajom. [...] Az orvos azt mondja, az a bajom, hogy én örökké az én felelősségemre gondolok. Nekem éjjel nappal – és az is energiát kíván – pörög az agyam, hogy milyen felelősségem van” – fogalmazott Kádár János, és beszéde folyton visszatér 1956 történéseihez és Nagy Imre tragikus sorsához, akit csak úgy emleget, mint az azóta elhunyt ember . 24 Függetlenül azonban minden utólagos magyarázkodástól, Kádár hatalmának megalapozását az összeesküvés vádjára, vagyis nagyon sok ember halálára építette. Ennek kapcsán azt is fontos hangsúlyozni, hogy Kádár János és a Magyar Szocialista Munkáspárt felelőssége 1956 tekintetében nemcsak a forradalom brutális megtorlására terjed ki, hanem arra is, hogy rendszerét erre a hazug ellenforradalmi tételre építette, és ahogy egy egész társadalmat hazugságra kényszerítve fenntartotta e számára egzisztenciális téttel bíró hazugságot. E hazugságba kényszerítésnek a része volt ugyanakkor, hogy miután megtorolta az 1956-os forradalmat, azt a hatalomtechnikai megoldást választotta, hogy a társadalommal nem ismételtette unos-untalan az 1956. decemberi párthatározatban megfogalmazott téziseket, hanem tabuvá formálta ’56-ot. Ezt az igyekezetet leginkább az „Októberi Sajnálatos Események” fogalom szimbolizálja, amely a korszakban a leggyakrabban használt megnevezése volt a történteknek. Ha kénytelen-kelletlen mégis szóba kellett hozni ’56 kérdését, akkor kizárólag a lincselésekről és az „ellenforradalmárok” áldozataiként feltüntetett munkásmozgalmi mártírok sorsáról lehetett beszélni. A hatalom azonban a tabusítás jegyében azt is kerülte, hogy ezeket a saját önigazolására egyébként remekül hasznosítható eseteket agyonhangsúlyozott propagandaelemként használja fel. 25 Kádárnak szüksége volt ugyan az összeesküvés teóriájára, annak állandó sulykolása ugyanakkor a rendszert egy olyan szűkre szabott ideológiai mozgástérbe kényszerítette volna, ami a konszolidációját, a társadalmi és nemzetközi elfogadottságát (ez utóbbi ugyancsak a kádári hatalom stabilitásának egyik fontos eleme volt) lehetetlenítette volna el. E tételt hatályon kívül ugyan nem helyezhette, hiszen annak megkérdőjelezése Kádárral szemben legitimációs problémákat és a gyilkosság vádját vetette volna fel, de azt megtehette, hogy nem beszél róla. Azzal, hogy Kádár tabuként kezelte a kérdést, megteremtette annak a lehetőségét, hogy a rendszer – anélkül, hogy negligálta volna az ellenforradalmi 24 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1989. április 12-én megtartott (zárt) üléséről. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei I. Szerk. S. Kosztoricz Anna – Lakos János – Soós László – Némethné Vágyi Karola – T. Varga György. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1993, [701–770.] 758–767. 25 Részletesen lásd: Ripp i. m . 2002, 151.
