M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
290 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal „horthyzmussal, kapitalizmussal” szemben viszont „ez nem derült ki eléggé”. A Kisgazdapárt vezetőit ugyan „haladó demokratának” minősítette, ám „számos más képviselőjükről” mindezt „nem lehetett állítani”, ráadásul választói többségét is magukhoz vonzották az „ellenzéki antikommunista pártok”.63 Hasonló nyomvo nalon haladt Ravasz Károly elemzése is, aki a legfontosabbnak „a magyar nemzet leghaladóbb elemei” és az „ellenforradalmárok” közötti természetellenes, antikommunista szövetség felszámolását tekintette. A kommunisták és a „haladó” demokraták közös érdeke egy, a „fellazult kelet-európai helyzetben” lehetséges ellenforradalom megakadályozása, amely „a nemzeti lét vagy nemlét kérdése” is.64 Az „ellenforradalom” és a sötét korszakok visszatérése 1956-ban nem csak kettejük félelme volt. Tudjuk, Németh László maga is – amikor híres írásában a magyar nemzet minden képzeletet felülmúló erkölcsi emelkedését konstatálta – két komoly veszélyt azonosított: az egyik az évtizedes szenvedés utáni véres visszacsapás, a másik az ellenforradalom.65 Az anyaországtól való távolság, az otthoni reakciókkal kapcsolatos ismerethiány nyilvánvalóan még inkább felerősíthette a rossz (meg)érzéseket. Nevezetes az 1938-ban emigrált, a szociáldemokratákhoz kötődő és a két világháború közötti népi–urbánus vitában az utóbbi oldalon harcba induló Fejtő Ferenc nyilatkozata a magyarországi helyzetről – és a várható jövendőről – 1955 májusában. Gondolatai nem a felvetést – mint láttuk, a veszély-érzet többeknél megjelent –, inkább a kizárólagosságra törekvő hangnemet, valamint a tálalás minőségét és helyét illetően jelentettek keserű újdonságot. Fejtő 1944-től három évtizedeken keresztül tudósította a francia AFP hírügynökséget, annak kelet-közép-európai hírmagyarázójaként ha nem is kizárólagos, de nagyon is meghatározó szerepet játszott a franciaországi magyarságkép kialakulásában. Kevesebb, mint két héttel az osztrák államszerződés aláírása előtt – amivel hivatalosan a szovjet csapatok „ideiglenes” magyarországi állomásoztatásának utolsó indoka is megszűnt – a következőképpen nyilatkozott a Le Monde francia napilapnak: „Az összes információk megegyeznek abban, hogy a nép mai hangulatában a bosszúállás és a gyűlölet érzései uralkodnak; az antikommunistaság antiszemita hangsúlyt kap; ekként a kiürítés alkalmat adhatna igen súlyos 63 Uo. 177–178. 64 Ravasz i. m. 1956, 181. 65 „már ott állt előttem a veszély: a közeli, hogy a nemzet szent felindulásában a bosszúvágy sugalmazóira hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit nem lehet többé jóvátenni, s a kissé távolabbi, hogy mialatt a fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonása felé fordul, az új pozíciók felé csörtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, 1956 magyar szabadságharcából holmi 1920-as kurzust csinálnak.” Németh László: Emelkedő nemzet. Irodalmi Újság , 1956. 11. 02. 1.
