M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
289 Nagymihály Zoltán: „Odahaza valami nagy dolog történik” valamint demokratikus intézményeivel perrendszerű bizonyítékot szolgáltatott egy esetleges »fellebbezési« tárgyaláshoz”. Ekkor azonban már kellő gyakorlatiassággal úgy ítélte meg, hogy nem visszafelé kell tekinteni és egy „varázslatos évszámhoz” visszatérni, hanem új utakat kell keresni. „Hátranéző”, „sóbálvánnyá” vált emigráns helyett reálpolitikusnak lenni. 61 1945 sokak, különösen azok számára, akik a háború utolsó időszakában hagyták el az országot, nem régi vágyak betetőzését, és nem is valamiféle elkerülhetetlen változást jelentett, sokkal inkább a régi, jól ismert magyar világ végét, kataklizmát, összeomlást. Ha az 1945 után született intézkedések valamelyikét el is tudták volna fogadni, annak legitimitását – a megszálló szovjet csapatok jelenlétére hivat kozva – teljes mértékben elutasították. Az ő hangjuk nem jelent meg a vitában – a szerzők egyike sem tartozott a ’45-ös emigránsok közé. Másfajta félelmek ugyanakkor – ha periférián is, de – teret kaptak. Major Róbert és Ravasz Károly egészen 1919-ig és 1944-ig hátrált – gondolataikat már csak azért is idéznünk kell, mert az emigrációban és otthon sem voltak egyedül félelmeikkel. Előbbi hosszabban, utóbbi csak említés szintjén érzékeltette az esetleges változás veszélyeit is. Major a következőképpen fogalmazott: „Egy nemzet lelkében nemes és nemtelen szenvedélyek élnek. Sajnos a nemtelen szenvedélyeket könnyebben fel lehet gyújtani, és félő, hogy akik ebbéli képességüket már túlontúl igazolták, rendszerváltozás esetén ismét felgyújthatják az országot. A demokrata emigrációnak féltve kell őrködnie, hogy az 1919–20-as és az 1940–45-ös események meg ne ismétlődjenek. Vannak ugyanis, akik hangoztatják, hogy nem csupán meg akarják őket ismételni, hanem meg is sokszorozni. Ez ellen a külső hatalmak garanciája nem segít. [Kiemelés tőlem – N. Z.]”62 Major tehát – ahogy ezt írása későbbi részében is aláhúzta – az emigráció egyik fontos feladatának a múlt erői elleni harcot határozta meg. A „nemtelen szenvedélyek” felhorgasztásának félelme kapcsán félreérthetetlenül a fehérterror és a holokauszt időszakára utalt vissza (előbbit néven is nevezve). Major – bár elismerte, hogy a magyar társadalom többsége nem fordult el a demokratikus eszméktől, hanem „minden jel azt mutatja, hogy megvalósulásukat óhajtja” – a ’45-ös választások eredményéből arra következtetett, hogy az ugyan a kommunizmussal szemben határozottan állást foglalt, a 61 Kovács maga is elismerte, hogy korábban azt gondolta: 1945 a megoldás, „nem a mechanikus megismétlődésben, hanem elbukásában is magasztos eredményeivel”. Ám a világ – „Sztálin első, de még inkább második halálával”, azaz az egykori rettegett diktátor Hruscsov általi „deszakralizálásával” – „megindult előre, és a nagy problémák megoldását is előre nézve kell keresni a gyorsan változó nemzetközi politika valamilyen kedvezőbb kombinációinak eredményeképpen”. Fenyő Miksa ugyanitt nagyon hasonlóan fogalmazott: nincs szükség dátumra, az „okos és becsületes intézkedéseket” meg kell tartani és „élettel telíteni”. Kovács i. m. 1956 Sóbálványok..., 184.; Fenyő i. m. 1956, 174. 62 Major i. m. 1956, 178.
