M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
274 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal kell a nyugatosok »jobboldali« és az otthoni 9 milliónyi magyarság »baloldali« programja között, akkor habozás nélkül az otthoniakét választjuk, velük együtt akarunk menetelni gondolatban, lélekben és tervekben már most, és a változás idején úgy akarunk találkozni, mintha sohasem váltunk volna el egymástól.” Világossá tette – némileg szembehelyezkedve az általános várakozásokkal, amelyek szerint az ország felszabadulása hamarosan bekövetkezik –, hogy bár e programok kidolgozását nem feltétlenül követheti a megvalósítás lehetősége, az emigrációnak erkölcsi kötelessége azok kidolgozása. „A virtuális Magyarország, a vágyainkban és az akarásainkban formálódó új állam talán sohasem lesz valóság, mert elpusztulunk mindnyájan az emigrációban, mielőtt hazatérhetnénk. [...] De ha odasegít bennünket az Isten, hogy még egyszer hazamehetünk, akkor csak úgy állhatunk a népünk elé, hogy a legjobb hitünk és meggyőződésünk szerint akarjuk szolgálni.” 2 E tervek persze – politikai értékrendtől, elvi felfogástól, habitustól, történelmi tapasztalattól függően – különbözőek voltak. A müncheni Látóhatár 3 folyóiratban 1956-ban lezajló, és az alábbiakban tárgyalandó vitát nem annak szokatlansága, inkább időpontja teszi különlegessé: e disputa ugyanis – Petrik Béla megfogalmazása szerint – „lezárta az 1945 utáni és ’56 előtti emigráció történetét”, ráadásul „a résztvevők álláspontját a néhány hónap múlva kitörő magyar forradalom szinte azonnal a történelem mérlegére helyezte és igazságtartalmát megmérte”.4 E vita tartalmát az utóbbi években többen tárgyalták – Petriken kívül többek között M. Kiss Sándor, Szeredi Pál és jómagam is igyekeztük más és más szempontok alapján elemzés alá venni a disputa anyagát.5 E tanulmány az eddigiektől 2 Kovács Imre: Virtuális Magyarország. Nyugati Hírnök, 1949. 06. 12. 11–17. (Kötetben: Uő: Virtuális Magyarország. Politikai írások, 1948–1980. [Szerk. Szabó A. Ferenc]. Budapest, Magyar Napló, 2005, 20–28.) 3 1950 novemberében indult irodalmi–politikai folyóirat, amelynek első száma Zürichben látott napvilágot, majd 1951 elejétől 1952 májusáig Párizsban, onnantól Münchenben jelent meg. A lap első felelős szerkesztője és kiadója Borsos Sándor, szerkesztője Vámos Imre volt. 1952-ben Borsos kiválása után Vámos Imre lett a felelős szerkesztő és kiadó, Borbándi Gyula pedig a főmunkatárs. 1956-tól Molnár József is főmunkatárs lett, 1957 végétől pedig hozzájuk csatlakozott Bikich Gábor és Horváth Béla. 1958 tavaszán a szerkesztőség tagjai között feloldhatatlan ellentét keletkezett: Horváth és Vámos vitte tovább a Látóhatár nevet, míg Borbándi, Molnár és Bikich Új Látóhatár néven alapított folyóiratot. Előbbiek 1962 elején visszatértek Magyarországra, és ott jelentették meg a Látóhatár t. Az Új Látóhatár egészen 1989 végéig működött Münchenben. Bővebben lásd: Borbándi Gyula: Nem éltünk hiába. Az Új Látóhatár négy évtizede . Budapest, Európa, 2000. 4 Petrik Béla: Borbándi Gyula. Egy sors a küldetés és szolgálat jegyében. Budapest, MMA, 2020, 76–77. 5 Az írásokat lásd: Petrik Béla: Egy vita margójára öt évtized múltán. Kovács Imre ismeretlen írása elé. Hitel , 2013/3, 14–23.; M. Kiss i. m. 2006, 45–64.; Szeredi Pál: A Látóhatár kezdeti évei. A folyóirat alapítása, viták, nehézségek, 1950–1957. Pilisszentkereszt, Barangoló, 2014, 201–238.; Nagymihály
