M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
273 Nagymihály Zoltán „Odahaza [...] valami nagy dolog történik” Egy 1956-os emigráns vita tanulságai az „előre nem látott forradalom” tükrében Azt, hogy az 1945 utáni magyar emigráció homogén lett volna, az itthoni kommunista propaganda is csak legvonalasabb időszakaiban állította és terjesztette. A valóságban a nyugati világba a második világháború után több hullámban megérkező magyarok jórészt csak egy tényben, az otthoni kommunista diktatúra elutasításában egyeztek meg. Egy kis, „kávéházi” magyar világ alakult ki Nyugaton, valami olyasféle, amely itthon is kifejlődhetett volna szovjet megszállás és kommunista diktatúra nélkül. Az emigráció különböző képviselői lefolytatták azokat a vitákat, amelyeket az itthoniak nem tudtak. Igaz, több száz vagy akár sok tízezer kilométerre az anyaországtól, az eltelt idő hatására egyre kevésbé rendelkeztek pontos információkkal arról, hogy mi is történik otthon – a külvilágot, a nyugati politikai törekvéseket ugyanakkor jobban ismerték, mint a Magyarországon maradottak. Szabadon szólhattak és vitázhattak az 1945-ös változások jellegéről, a kívánatos nagyhatalmi politikáról és az emigráció feladatairól.1 És közben legjobb tudásuk szerint építgették a valóságban nem létező, általuk kívánatosnak vélt alternatív – vagy, ahogy Kovács Imre egyik első, programadó írásában fogalmazott – virtuális Magyarország képét. A két világháború közötti fiatal szociográfusok nemzedékének egyik meghatározó képviselője, az 1945 utáni Nemzeti Parasztpárt főtitkára világossá tette, hogy szerinte – kedvező fordulat és az esetleges hazatérés, „újraegyesülés” esetén – mi lehet az emigráció küldetése és otthonhoz való viszonya. Szavaival elsősorban a ’45-ös emigránsok azon részének üzent, akik a háború utáni minden magyarországi változást elutasították: „Nem arra törekszünk, hogy a jogaiból és a pozícióiból kiüssük a magyar népet, hanem inkább arra, hogy abban megerősítsük. S ha választani 1 M. Kiss Sándor egy, a magyar társadalom 1956-hoz vezető útját elemző tanulmányában nem véletlenül idézett – a következő felütéssel – az emigráció vitáiból: „A különböző nézetek ismertetésének egyik oka éppen az, hogy [...] a jövő Magyarországával otthon foglalkozni nem lehetett. Az emigráció viszont szinte leképezte a korabeli írásokban azokat a gondolatokat és felfogásokat, amelyek a visszaemlékezések tükrében a magyar politikusok fejében is megfogalmazódtak. A korabeli megnyilvánulások természetesen hitelesebbnek tűnnek.” M. Kiss Sándor: A magyar társadalom útja az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz. In: Uő: Utak ’56-hoz, utak ’56 után. Válogatott cikkek, esszék, tanulmányok, 1981–2005. Budapest, Mundus, 2006, [45–64.] 59.
