M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
218 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal országok új kormányaira, mint potenciális katonai szövetségeseinkre”.13 Bár az elnök 1956. november 1-én, a Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) ülésén egyértelművé tette, hogy a számára és országa számára mind frusztrálóbb szuezi válság miatt a Közel-Keletre, s nem a szovjet szatellitekre kíván koncentrálni, végül Nyikolaj Bulganyinhoz, a szovjet minisztertanács elnökéhez fordult, hogy Moszkva tanúsítson önmérsékletet katonai akciói során. Mindezzel azonban csak annyit ért el, hogy Bulganyin nyers őszinteséggel emlékeztesse őt arra, hogy geopolitikailag „az USA-nak semmi köze” Magyarországhoz. 14 Bármilyen fájdalmas is számunkra Bulganyin keresetlen nyersessége, szavai valójában csak az Eisenhower-adminisztráció meghatározó személyiségei számára is ismert és megkerülhetetlen evidenciákat visszhangozták. A valósággal való ugyanannyira hirtelen, mint kíméletlen szembesülés/szembesítés azonban olykor a legtájékozottabbakat is megrázta. Tanulságos, és számunkra fontos, direkt példája ennek Frank Wisner, a CIA tervezésért felelős második számú helyettes-vezetőjének összeroppanása. A magyar forradalom kitörése előtt egy hétvégén Wisner (aki ekkor potenciálisan az ügynökség erőforrásainak mintegy 75%-a felett is diszponálhatott) és Al Ulmer, a közép-európai részleg vezetője arról beszélgettek, hogy „mit, ha egyáltalán bármit tehet az ügynökség, ha felkelés tör ki a vasfüggöny mögött”. Wisner ott, majd később másutt is úgy fogalmazott, hogy a CIA „rengeteg fegyvert” tudna küldeni egy újabb konfliktus esetén. Utóbbi tudatában nem csoda, hogy a forradalom kitörésekor rögtön Európába utazott, körbejárni az ügynökség nyugat- és dél-európai állomáshelyeit, felmérni a helyzetet és a lehetőségeket. Londonban azonban 1956. október 24-én otrombán megváratták, és nem került sor érdemi megbeszélésre az MI-6-tal. (Később nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a britek tudatosan, már Szuez angol-francia-izraeli inváziójára készülődve alakították így.) Wisner innentől szinte folyamatosan úgy érezte, hogy a nyugati hatalmak szövetségén belüli látványos széthúzás lehetőséget teremt a szovjetek számára, hogy korlátok nélkül lépjenek fel Magyarországon. Már a Forgószél beindulása után, a párizsi NATO-találkozóról november 5-én Frankfurtba érkező Wisner egybehangzó visszaemlékezések szerint teljesen maga alatt, s ugyanekkor teljesen magánkívül is volt. November 7-én végül Bécsbe ment, ahol a bécsi amerikai nagykövettel (régi barátjával) együtt hallgatta az eredménytelen ENSZ 13 Long, Stephen: Containing Liberation. The US Cold War Strategy Towards Eastern Europe and the Hungarian Revolution of 1956. University of Birmingham, 2004, 81. 14 Uo. 86. Európai szemmel/lélekkel/léttapasztalással igen nehéz felfogni, hogy a Vörös Hadsereg alkalmazását (mely az ókori Róma légióihoz hasonlóan a kül- és védelmi politika mellett a belpolitikai erőtér direkt részét is képezte) az SZKP vezetői a „válságkezelés” direkt eszközeként tekintette, a keleti blokk szatellitállamaiban éppúgy, mint magán a Szovjetunión belül. „A háború a politika folytatása más eszközökkel” Carl von Clausewitz-i gondolatával ellentétben a szovjet Krasznaja Armija bevetése a Kreml számára a politikai „megoldás” szerves része volt, 1953-ban Berlinben éppúgy, mint 1956-ban Budapesten, majd később 1968-ban Prágában.
