M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
219 Kávássy János Előd: A cserbenhagyás dilemmái ülésről szóló tudósításításokat, melyet a többi jelenlévővel együtt „visszataszítónak” talált.15 A bécsi CIA iroda egyik akkori ifjú munkatársa szerint Wisner furcsán megszál lottnak tűnt a szovjet invázió tényével kapcsolatban: „Ez egyfajta »itt jönnek a hunok«, primitívek és civilizálatlanok, romba döntik Európa nagy intézményeit dolog volt”. 16 A nyomasztó szovjet katonai túlerő miatt egyre halkuló magyarországi fegyverropogás ellenére Wisner gyakorlatilag harcálláspontot kívánt Bécsben kialakítani, miközben hangosan azt üvöltözte, hogy az USA cserben hagyja azokat a magyarokat, akiket a Szabad Európára költött dollárokból tüzeltek fel. A valamivel később Rómába, majd onnan Athénba utazó CIA vezető munkatársai szerint továbbra sem volt önmaga, és mániásan dühöngött saját kormánya tétlensége és saját egyéni tehetetlenség felett. 17 Frank Wisner végül idegösszeroppanást kapott, s talán ez az egyik legszemélyesebb bizonyítéka annak, hogy a CIA-t és az általa irányított Szabad Európa Rádiót igenis felelősség terhelte mindazért, ami Magyarországon történt. Lehet, hogy Wisner úgy látta, vagy úgy akarta látni, hogy Eisenhower elnök és John Foster Dulles cserbenhagyták a magyar forradalmárokat, valójában azonban neki magának első kézből, 15 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közös javaslatára 1956. október 28-án összeült, hogy megtárgyalja a Magyarországon október 23-a óta kialakult helyzetet. November 4-én, a szovjet Vörös Hadsereg katonai inváziója után az „ügy” átkerült az ENSZ Közgyűlésének második, rendkívüli, sürgősségi ülésszakára, majd november 12-től az ENSZ Közgyűlésének soron következő, 11. rendes ülésszakára. A hivatalosan az ENSZ Magyar Kérdést Vizsgáló Különbizottságának nevezett ötfős bizottság munkáját Alsing Andersen dán parlamenti képviselő irányította. Miután e különbizottság magyarországi látogatását a Kádárkormány nem engedélyezte, annak tagjai előbb New Yorkban, majd több európai nagyvárosban hallgattak meg olyan tanúkat, akik személyes tapasztalataikról számoltak be a forradalom kifejlésével és eltiprásával kapcsolatban. A bizottság összesen 111 embert hallgatott meg, s már 1957 nyarán megtette első jelentését. Az 1956–57-ben igen aktív tevékenységet folytató, 1963-ig létező, a Magyar Kérdést Vizsgáló Különbizottság létrehívása és működése jelentős gesztus- és szimbólumértékkel bírt, ugyanakkor az USA vezetése részéről egyértelműen pótcselekvés volt. 16 „Wisner meggyőző erővel érvelt amellett, hogy a felkelőknek sürgősen segítséget kell nyújtani. Légiszállítást kért, hogy azonnal fegyvereket és kiképzett segéderőket juttassanak el hozzájuk. »Most kell cselekednünk« – mondogatta. »Hogyan szálljanak szembe a szovjetek tankjaival, puskákkal és géppisztolyokkal? Tankelhárító fegyvereket és szakértőket kell adnunk nekik, hogy vezessék őket. Most, most, most. Most kell cselekednünk, mielőtt túl késő!«” Swartz i. m. 1989, 364–365. 17 Wisner azt állította a Fehér Háznak, hogy a katolikus egyház támogatásával, magyar parasztokból, beszervezett ügynökökből és emigránsokból országos méretű hálózatot tud szervezni a politikai és a fegyveres harc folytatásához. A valóságban azonban mindez totális kudarcot vallott: az osztrák határon átdobottakat elfogták, a CIA európai fegyverdepóit nem találták. A CIA-nak ráadásul nem volt magyar részlege és budapesti hálózata. A mind kétségbeesettebb Wisner egyetlen budapesti embere, fedett forrása a magyar-amerikai kettős állampolgár Katona Géza volt. Az ügynökség így a legkritikusabb napokban is jobbára a sajtóhírekből tájékozódott. Weiner i. m. 2007, 129.
