M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
2. fejezet: Közös sors
174 Sorsok és horizontok 2. Közös sors Az 1953-as elvi előterjesztésnek az ismertetetteken túl van még egy fontos megállapítása: „Nagy-Budapesten mint az ország legfontosabb politikai, állami, gazdasági és kulturális központjában, a biztonsági szolgálatot a VKF [Vezérkari Főnökség] szervezi meg az illetékes BM szervek bevonásával.” Vagyis egy esetleges politikai katasztrófa esetén a fővárosban a terv szerint a hadseregre döntően fontos feladata hárul, s miután a tervezett erők zömét a katonai tanintézetek hallgatói adták, így értelemszerűen elsősorban a főiskolásokra várt Budapest védelmének a feladata. 1956 nyarán Magyarországon egyre inkább éleződött a belpolitikai feszültség, amihez kétségkívül hozzájárultak a poznańi események is. A hatalom tétovaságával és gyengülésével egyre többet foglalkoztak a szovjet politikai megfigyelők és a magyar belügy munkatársai is. Jurij Andropov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete 1956. június 26-án a következőket jelentette Moszkvának: „Barátaink, akiket lefoglal néhány túlságosan elhúzódó, párton belüli kérdés megoldása (Rajk rehabilitálása, a Farkas-ügy, a Politikai Bizottság összetételének kiegészítése stb.), nem biztosítják az említett gyűlések és viták kellő irányítását, aminek következtében számos esetben előfordul, hogy a nyíltan pártellenes és ellenséges megnyilvánulások nem részesülnek kellő visszautasításban.” (Andropov a Petőfi Kör gyűléseire gondolt.)40 A nagykövet nyugtalanságát tükrözte az is, hogy 1956 nyarán a júliusi plénum előtt meglátogatta a Székesfehérvárott állomásozó különleges hadtestet. Malasenko, aki ekkor az alakulat törzsfőnöke volt, erre így emlékezett: „A magyar belpolitikai helyzetről időnként információkat kaptunk budapesti nagykövetünktől, Vlagyimirovics Andropovtól is. Csapataink felső vezetése előtt Székesfehérvárott felszólalva az MDP KV júliusi plénuma előtt beszélt nekünk a pártban és az országban kialakult bonyolult helyzetről, az ellenzékről és az ellenség hangulatáról. Tájékoztatva bennünket az események fejlődéséről, közölte, hogy a magyar vezetés segítségért fordulhat hozzánk. Most, sok év elteltével nekem úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak nyújtandó segítség kezdeményezése elsősorban J. V. Andropovtól indult ki.”41 Malasenko mint felelős vezető érthetett a szóból, mert felkereste a fővárosban Tyihonov altábornagyot, a magyar honvédelmi miniszter főtanácsadóját, tájékozódás céljából. „Felkerestem Tyihonov tábornokot, aki a páncélszekrényből elővett három vastag dokumentumot, és azt mondta: »Nézzen meg mindent, ami önt érdekli. 40 Jurij Andropov jelentése: „...fokozódott az ellenséges erők nyomása”. In: Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Szerk. Szereda, Vjacseszlav – Sztikalin, Alekszandr. Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1993, [33–39.] 35. 41 Malasenko visszaemlékezését lásd: Vojenno Isztoricseszkij Zsurnal, 1995/10. Közli még: Malasenko, Jevgenyij Ivanovics: A Különleges Hadtest Budapest tüzében. Egy szemtanú visszaemlékezései. In: Szovjet katonai intervenció, 1956. Szerk. Horváth Miklós – Györkei Jenő. Budapest, Argumentum, 1996, 205–286.
