M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
2. fejezet: Közös sors
171 M. Kiss Sándor: Egy sortűz „furcsa” háttérrel támogatók javára. A híres Szabad Nép -cikk 33 megjelenése után, 29-én már csak két sortűz volt az országban. A politikai vita alakulása és a sortüzek számának változása között nehéz nem észrevenni az összefüggést. Október 24-én három, 25-én tizenkettő, 26-án tizenhat, 27-én tizenöt, 28-án tizenkét helyen lőttek a fegyvertelen felvonulókra, míg 29-én két helyen. 24-én kettő, 25-én három, 26-án hét, 27-én nyolc, 28-án két halált hozó sortűz volt. 23-án, 25-én, 28-án és 29-én tehát a felmenő és a lemenő ágban összesen kilenc halálos sortűz volt, míg a kemény időszakban, 26-án és 27-én tizenöt. A döntő szót Nagy Imre mondta ki Mikojan és Szuszlov jelenlétében: „Ha mi a széles alapokon nyugvó mozgalmat ellenforradalomnak értékeljük, mint ahogy először annak értékeltük, akkor nem marad más lehetőség, mint az az út, hogy fegyverek, tankok és tüzérség segítségével verjük le. Ez a tragédia. Most már látjuk, hogy ez az út nem a mi utunk. A Szovjetunió számára rendkívül súlyos helyzetet teremtettünk és a világ számára azt, hogy elönt bennünket az ellenforradalom. Azt jelenti ez, ha nem vigyázunk, imperialista intervenciónak vagyunk kitéve. A nagy, hatalmas népi erőknek, melyek mozgásban vannak, az élére kell állni. Ezt azonban csak úgy lehet, ha úgy értékeljük az eseményeket, mint mi. Tűzszünet a lehető leggyorsabban. Ma reggel is még a legnagyobb bizonytalanság volt, ma reggel 6 órakor el akarták kezdeni a hadműveletet.” 34 A sortüzek kérdése és egyáltalán a forradalom és szabadságharc erői elleni bármi ilyen típusú fegyverhasználat kérdése nem katonai kérdés volt, mint ahogy a sortüzeké sem. Történeti és politikai naivitás annak feltételezése, hogy amikor még a pártállam erős hadállásokkal bír, hatvanvalahány parancsnok hatvanvalahány helyen önálló megfontolások alapján dönt ilyen nagy horderejű kérdésekben. S nem szabad még egy fontos ismérvről sem elfelejtkeznünk. Számtalan irat tanúskodik arról, hogy a parancsnokok milyen szoros kapcsolatokat tartottak a helyi pártvezetőséggel és a helyi katonai parancsnokkal. Talán azt mégsem kellene feltételeznünk, hogy a szovjet parancsnok felsőbb parancs nélkül, önállóan dönt. Márpedig a „virágzó szovjet–magyar katonai kapcsolatok” a legmagasabb vezérkarig bezáróan kimutathatók. Egyetlen kérdés vár még válaszra. Vajon a Katonai Bizottságnak volt-e akkora mozgástere, amekkorát ez a tanulmány feltételez? A Központi Vezetőségnek, illetve a Központi Bizottságnak az volt a feladata, hogy irányítsa az ország politikai életét, s megoldja a válságot. Ennek érdekében különböző döntéseket és határozatokat hoztak. Egy ilyen döntés volt a Katonai Bizottság létrehozása, határozott feladattal és céllal. A kérdés ezek után nem az, hogy milyen felhatalmazása volt fegyveres fellépést képviselő Katonai Bizottság egyik vezetője. 1956 és 1970 között a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának tagja. 33 Híven az igazsághoz. Szabad Nép , 1956. 10. 28. 1. 34 A Központi Vezetőség ülésének jegyzőkönyve, 1956. október 26-án. História, 1989/4–5, [32–40.] 39.
