Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)
II. Településpolitikánk és helyi érdekérvényesítés a 20. században - az önkormányzatiság és területpolitika egyhásra hatása Magyarországon
II. Településpolitikák és helyi érdekérvényesítés a 20. században... elég volt a párt odaadó hű katonájának lenni: kuláklistákat összeállítani és a padlássöprést levezényelni. Ezzel szemben a hetvenes években a tanácsok szerepe összetettebbé vált, az ОТ helyi szerveiként a területfejlesztési tervek rendezett végrehajtásáért lettek felelősek.148 A helyi tanácsoknak meg kellett ismerkedniük a racionális redisztribúció meglehetősen bonyolult ethoszával, hogy érveket meríthessenek önmaguk, és mindenekelőtt a helyi lakosság meggyőzésére, hogy „társadalmilag miért nem jogos" több juttatást követelniük, s miért igazságos, ha más községek lényegesen magasabb egy főre eső juttatásban részesülnek, mint a sajátjuk.149 A helyi „kádereket" hivatásos települési és területi irányítókká képezték ki, s ezzel együtt a területgazdálkodás kormányzati struktúrája is átszerveződött. A központi politika számára célszerűbbnek látszott, hogy kevesebb legyen a helyi szereplők száma, mivel azokkal így könnyebben bánhatott. A szűkös források elosztását az is megkönnyítette, ha a helyi szereplők jól meghatározott helyen, „tudományosan kidolgozott" hierarchiában foglalhattak helyet (minden szint egy forrásallokációs fejkvótát is jelenthetett). Ezért a lehetőségekhez mérten „észszerűsítették", koncentrálták a közigazgatást, azaz összevonták a települések helyi irányítását. A nagyobb vagy más szempontból „életképesebbnek" ítélt települések bekebelezték a szomszédaikat, és azután tovább már nem kellett törődni a kisebbek fejlesztésével. A települések összevonása és piramisrendszerbe rendezése azonos céllal történt: sokkal könnyebbé vált a fejlesztési források elosztása, mivel a helyi hatalom hierarchikus szintjei megfeleltek a redisztributív hatalom hierarchikus szintjeinek. Szelényi ezt a területirányítási rendet a katonai szervezet rendjéhez hasonlította. A pénzek nagy részét néhány „tábornok" (megyei tanács és megyeszékhely) uralta, alattuk a „hadnagyok" (a járási központok) csak a maradék felett rendelkezhettek, ők viszont fölötte álltak az „őrmestereknek" (falusi tanácsoknak), akiknek már csak az a kellemetlen feladat jutott, hogy a „gyalogjaiknak" (társközségeiknek) elmagyarázzák, miért nem jutott semmi a fejlesztési alapokból.150 Az 1970-es években ugyan a hangsúly az adószedésről a kommunális infrastruktúra- fejlesztés helyi levezénylésének irányába tolódott el, a helyi tanácsok jellege azonban változatlan maradt: szerepük még mindig nem az volt, hogy a helyi érdekeket kifejezzék, hanem az, hogy az államszocialista redisztribúciós 148 Enyedii. m. 1986, 30-46. 149 Szelényi i. m. 1990, 330. 150 Végi Gábor a hetvenes évek közepén ismertette egy megye infrastruktúra-fejlesztési forrásainak elosztását. A megyeközpont kapta a források felét, ahol a megye népességének tizede élt, a járási központok kapták a források harmadát, mialatt ott csak a megye népességének negyede lakott, a maradék 15%-on osztoztak a falvak úgy, hogy a népesség ötödét kitevő társközségek a forrásból nem kaptak semmit. Forrás: Vági i. m. 1991, 134-135. 61
