Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)

Nagymihály Zoltán: "Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk" A magyar emigráció kapcsolata a rendszerváltó Magyarországgal (1987-1990)

„Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk” hazatért, az 1956 után megszervezett Magyar Bizottságban is tagságot vállaló Varga László221 1994-től 2003-as haláláig (a Kereszténydemokrata Néppárt, majd a FIDESZ színeiben indulva, előbbi elnöki tisztségét is rövid ideig be­töltötte), míg Horváth János222 (szintén a FIDESZ színeiben) 1998 és 2014 kö­zött volt országgyűlési képviselő. Krassó György 1989 nyarán megalapította a Magyar Október Pártot, de harcosan antikommunista retorikája és hitvallása, valamint kompromisszumképtelennek ítélt stílusa nem hozott átütő eredményt. Az emigráció története során hosszú és sokszor parttalan viták foly­tak annak szerepéről, jogairól, küldetéséről és mandátumáról. Utóbbi persze nagyrészt szimbolikus módon, jelképes fogalomként került említésre. Varga Béla223 azonban - mint az egykori magyar nemzetgyűlés 1947-ben emigrációba kényszerített elnöke - nagyon is valóságos aktussal adta át a „mandátumot” a szabadon választott országgyűlés első, 1990. május 2-ai ülésnapján. „1947-ben, amikor hazámat elhagytam, az országra elnyomatás éjjele borult. A Magyar Köztársaság elnöke ez évtől kezdve nem tudta többé államfői jogait szabadon gyakorolni. így az 1946. évi köztársaság létesítéséről szóló első törvény 15. cikkelye értelmében mint a parlament elnökére ezen tisztség gyakorlása várt, az én kötelességemmé lett. Ez volt a magyar nemzeti alkotmány jogalapja és feladata, és a nemzet érdekében erre szenteltem életem emigrációban eltöltött évtizedeit. A mai nappal ez a korszak lezárult. Az általam viselt tisztet visz­­szaadom a magyar nép szuverenitása birtokosának, a magyar parlamentnek.” Köszönetét mondott az Egyesült Államoknak, az országnak, amely befogadta, illetve Mihail Szergejevics Gorbacsovnak,224 aki államférfiúi méltóságról tett 221 Varga László (1910-2003): Ügyvéd, politikus. 1945 és 1948 között országgyűlési kép­viselő az FKgP, majd a DNP színeiben. 1948-ban elhagyta Magyarországot. 1989-ben tért haza, részt vett a KDNP újjászervezésében. 1994-től haláláig országgyűlési képviselő volt (KDNP, majd FIDESZ). 2002-től haláláig a KDNP elnöke volt. 222 Horváth János (1921-2019): Közgazdász, politikus. 1945 és 1947 között FKgP-s ország­­gyűlési képviselő, ekkor letartóztatták, és a Magyar Közösség-ügyben 4 év kényszer­­munkára ítélték. 1951-ben szabadult. 1956-ban részt vett az FKgP újjászervezésében, majd a szabadságharc leverése után emigrált. 1997-ben tért haza, 1998 és 2014 között a FIDESZ országgyűlési képviselője volt. 223 Varga Béla (1903-1995): Katolikus pap, politikus. 1945 és 1947 között országgyűlési képviselő, 1946-47-ben az Országgyűlés elnöke volt. 1947. június 2-án emigrált. Az emigráció vezető szerveként működő Magyar Nemzeti Bizottmány, majd a Magyar Bi­zottság vezetője volt. 1991-ben tért haza. 224 Gorbacsov, Mihail Szergejevics (1931): Orosz kommunista politikus. 1985 és 1990 között a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, 1988 és 1991 között a SZU Legfelsőbb 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom