Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)
Nagymihály Zoltán: "Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk" A magyar emigráció kapcsolata a rendszerváltó Magyarországgal (1987-1990)
„Azért maradtunk meg, hogy most segíthessünk” Felhívta a figyelmet arra a diaszpóra számára kifejezetten káros folyamatra, hogy az alkotók egy része „inkább a befogadó ország és az ott hagyott ország szereplési lehetőségeit választja”. írása az emigráció egyes csoportjaiban mindvégig megmaradó és tovább élő higgadt, messzire tekintő és mélyre látó hang bizonyítéka. „A budapesti műhelyek felszippantják a nyugati magyarok szellemi támaszait, fölöslegessé és még inkább életképtelenné teszik szerény intézményeit, elsősorban kiadóit. Egyes vezető lapjaink, folyóirataink, könyvsorozataink máris megszűntek, az egyik nyugati magyar szervezet azt tervezi, hogy következő tanulmányi napjait Magyarországon szervezi meg. Ezáltal olyasvalami történik, mintha a jugoszláviai, erdélyi, szlovákiai, kárpátaljai magyarság kultúréletének támaszait áttelepítenék Budapestre, azaz mintha azáltal próbálnának segíteni kisebbségeinken, hogy az újvidéki, kolozsvári, pozsonyi, ungvári kiadókat, újságokat, egyesületeket, iskolákat, az anyanyelv- és kultúraőrzés helyi szervezeteit budapesti intézményekkel akarnák helyettesíteni.”207 208 A Hanák által leírt folyamatok ekkor részben már meg is indultak: a magyarországi első szabad választások időpontjára olyan meghatározó nyugati sajtótermékek hallgattak el, mint az Új Látóhatár vagy az Irodalmi Újság.20* 207 Hanák Tibor: Élni nekünk kell! Bécsi Napló, 1990. január-február, 3. 208 Az Új Látóhatár 1990 elejétől rovatcímként a Hitel kétheti lapban élt tovább. Alexa Károly főszerkesztő-helyettes levelében így fogalmazott: „Pótolni az Új Látóhatárt nem tudhatjuk. Szellemét s némileg szerepét továbbvinni - megpróbáljuk. Bírjuk Borbándi Gyula és Molnár József szíves hozzájárulását ahhoz, hogy a Hitelben - amely megalapításakor épp úgy a Választ nyilvánította ki ősének, mint az Új Látóhatár - a müncheni lap címével rovatot indítsunk. Ez a rovat azoké, akik ott kint is itthon vannak, mert voltak akkor is, amikor nem lehettek. Szeretnénk megnyerni segítőként, szervezőként a legjobb, a legmozgékonyabb szellemeket - Borbándi Gyulát, Molnár Józsefet, Czigány Lórántot, Nagy Károlyt, Kibédi Varga Áront, Hanák Tibort, Sulyok Vincét, Szente Imrét, Balla Bálintot, Deák Ernőt, Bárczay Gyulát, Szépfalusi Istvánt meg másokat, mindazokat, akiknek erre (is) van energiájuk és figyelmük. Általuk (is) szeretnénk azon munkálkodni, hogy a nyugati magyar kultúra itthoni jelenléte a Hitelben folyamatos és bensőséges jelenlét legyen. Szeretnénk elérni, hogy éppúgy otthon érezzék magukat, amikor a Hitelt írják és olvassák, mint amidőn - még a múlt hónapban is - Münchenbe postázták kézirataikat, és onnan várták negyedévenként az élénk színű füzeteket.” Az Új Látóhatár mint rovat szerkesztési elvei némileg eltértek a negyvenéves folyóiratétól, sokkal inkább a különböző emigráns szerzők rövid írásainak fórumaként élt tovább. Borbándi Gyula minderre így emlékezett vissza: „Kétségtelenül mulasztást követtek el [az Új Látóhatár egykori szerkesztői - N. Z.], hogy budapesti barátaikkal nem tisztázták világosan a valóságos helyzetet, azt ugyanis, hogy az Új Látóhatár csak nevét adta egy rovatnak, tehát az semmiképpen nem tekinthető a Münchenben megszűnt folyóirat 61
