Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Oplatka András
Oplatka András O. A.: Azt hiszem inkább, hogy ez egy hallgatólagos megállapodás, vagy inkább cinkos egyetértés volt. Nem hiszem, de nem is láttam, nem is olvastam semmit arról, hogy valaki is bizonyította, bizonyítani tudta volna, hogy erről valóban egy formális megállapodás létezett volna. Úgy gondolom, egyszerűen valahol győzött a realista belátás, hogy a Szovjetunió ezt a versenyt elvesztette. Sz. L. Zs.: Nemrégiben jelent meg egy fantasztikus könyve, amely olyan, mint egy kémregény. O. A.: Köszönöm a fantasztikus jelzőt... Sz. L. Zs.: Egy döntés története a címe, és a magyarországi 1989-es határnyitás történetét elemzi. Mennyiben járult hozzá ez a határnyitás ahhoz, hogy ez a rendszerváltozás megtörténhessen, akár csak Magyarországon, illetve ahhoz, hogy leomlott a berlini fal? O. A.: Azt gondolom, hogy Magyarországon a határnyitás mint olyan a rendszerváltozáshoz nem túl sokat tett hozzá. Hiszen ez elsősorban nem is magyar ügy volt. Az ország vezetősége határozott úgy, hogy lebontja a vasfüggönyt, ez volt az első döntés, aminek következtében jöttek aztán a németek, mert ugye itt lyuk van a falon, itt át lehet jutni, és akkor kellett arról dönteni, hogy ugyan már nem drótsövénnyel védett, de még mindig fegyveresen őrzött határt is meg kell-e nyitni. Ez történt meg aztán szeptemberben. Magyarország számára ennek nagy jelentősége a rendszerváltozásban nem volt, hiszen az egyik nagy érv az volt, hogy a magyarok immár világútlevéllel rendelkeznek, akkor mi az ördögnek őrizzük itten vasfüggönnyel a határt, ha amúgy is mindenki oda megy, ahová kedve tartja. A vasfüggönyt tehát ’89. május elejétől kezdve a magyar határőrség, a hadsereg lebontotta, de a határt még továbbra is őrizték, mert az volt a meglátás, hogy ez volt a biztosíték, amit az NDK-nak elsősorban adtak, hogy ez továbbra sem lesz zöld határ, ezt őrizni fogják. Aztán kiderült, hogy ezt nem lehetett olyan eredményesen őrizni, mint addig a vasfüggönnyel. S a németek, a keletnémetek nyomása a határra már annyira nőtt ’89 nyarán, hogy szeptember elejére végül valamit határozni kellett, és ez a határozat úgy szólt, hogy kiengedjük őket. A dologban akkor résztvevők, a politikusok, a kormány határoztak már. Ehhez a pártnak már nem sok szava volt, sőt semmi. Ne gondoljuk, hogy ez akkor, nyáron a magyar kormány számára egy első számú történet volt. A határnyitás egyike volt a rengeteg gondnak. A német egyesítés szempontjából viszont, Magyarországgal ellentétben, az előtörténet rendkívül jelentős eseménye volt. 177
