Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)

Oplatka András

Oplatka András Oplatka András 35 éven keresztül számol be tudósítóként vagy újságíróként a közép- kelet-európai térség történéseiről a legnépszerűbb német nyelvű újság, a Neue Zürcher Zeitung hasábjain. Több XIX. és XX. századi magyar író értő német műfordítója, aki mindemellett kiváló monográfiában foglalta össze a legnagyobb magyar, Széchenyi István életét. Legújabb könyvében a rendszerváltáshoz visszatérve a magyar határnyitás tör­ténetét dolgozta fel, már-már krimibe illő részletességgel. Szabó László Zsolt: Oplatka Andrást hosszú ideig Andreas Oplatkaként is­mertük. Hogyan van ez? Hogyan lett Oplatka Andrásból Andreas Oplatka, és hogyan lett Andreas Op la fkából Oplatka András újra? Oplatka András: A dolog roppant egyszerű. Én itt születtem Budapesten. 14 esztendős voltam ’56-ban, amikor a családunk elhagyta az országot. Svájcban az iskolai éveimtől kezdve - a középiskolát ott végeztem engem mindig Andreasnak hívtak, keresztnévvel. De a születési papírjaim szerint tulajdon­képpen még a svájci okmányaimban, útlevelemben is András van, mert ezt nem fordították le, de professzionális életemben újságíróként mindig az And- reast használtam, lévén, hogy német nyelvű újságíró voltam, vagyok. Az volt azonban mindig a saját meggyőződésem, meglátásom, hogy ha magyarul pub­likálok, mindig az András nevet kell használnom. Nem jelent ez semmi pro vagy kontra demonstrációt ide vagy oda, hanem egyszerűen úgy gondoltam, hogy egy magamfajta ember számára nagyképűség lenne, hogy ha most itt Magyarországon egy könyvet megjelentetek, azt német vezeték- vagy kereszt­névvel tenném meg. Ennyi a háttere. Sz. L. Zs.: Ön a Neue Zürcher Zeitung újságírója és szerkesztője volt, ame­lyik a vezető svájci, illetve az egyik vezető német napilap Európában. Hogyan tudott kvázi idegenként beilleszkedni abba a világba? O. A.: Néhány szóval ezt nagyon nehéz elmondani, tulajdonképpen komplikált, ugyanakkor egyszerű történet is. Ha valaki 14 esztendős korában kerül Svájc­ba, ott végzi a középiskolát, ott jár egyetemre, beépül az ottani társadalomba. A svájci társadalom nagyon toleráns, ilyen tekintetben az első generációkat, pláne a második generációs bevándorlókat az értelmiségiek, de nem csak 173

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom