Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Kövér László
__ Húsz év után létrehozni, már csak azért sem vetődhetett föl, mert minél kevesebb kérdésre szűkítettük le a vitás kérdések számát, annál több esély volt a megegyezésre, az Ellenzéki Kerekasztal minden szereplőjének az volt a szándéka, hogy minél gyorsabban át tudjunk lendülni azon a ponton, hogy végre egyszer az ország polgárainak többsége által szabadon megválasztott, legitim képviselők döntsenek az ország sorsáról. És ha majd ezen a ponton túl vagyunk, akkor majd lehet beszélgetni alkotmányról, gazdaságpolitikáról meg sok minden másról. Sz. L. Zs.: 1989 végén Önök nem támogatták, hogy a nép, a választók közvetlenül szavazzanak az államelnök személyéről. Miért hozták meg ezt a döntést? K. L.: Először is, abban emlékezetem szerint majdnem konszenzus volt az Ellenzéki Kerékasztalon belül, hogy az egyébként éppen Antall József által visszahozott-fölidézett 46/1-es törvény alapján szerkesszük meg az alkotmányos berendezkedésünket. A köztársasági elnöki intézményről ez a törvény all. világháború után rendelkezett először, és az akkori köztársasági elnököt az akkori Parlament választotta meg. Nem közvetlen választással töltődött be ez a funkció. Nekünk ez így megfelelt, a mi alkotmányos ízlésünknek egy korlátozottan erős köztársasági elnöki funkció volt a megfelelő. Azért legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy ’89-90 környékén a Fideszről szerintem a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett állítani, hogy mi a közeljövőben a hatalomra törnénk. Az életkorunkból meg az erőnkből fakadóan 22-en kerültünk be például az első országgyűlésbe - ha úgy tetszik, önös érdek nélkül, elvi alapon döntöttük ezt el. Ami az aktuálpolitikához kötődött, az annyi volt benne, hogy akkor úgy tűnt, egy közvetlen választásban az MSZMP annyiban mindenképpen előnyt élvez, hogy nekik legalábbis már vannak olyan politikusaik, akiket ismertek, akiknek a politikai szerepe eleve nem megkérdőjelezhető, hiszen gyakorolták azt, még ha a diktatúra keretei között is. És ezek között voltak olyanok is (lásd: Pozsgay Imre), akik nem voltak eleve népszerűtlenek, vagy sokkal kevésbé voltak azok, mint mondjuk mások. Pozsgay Imre az ominózus kijelentésével, hogy ’56 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, azért jelentős politikai kockázatot vállalt és sok mindent elindított a párton belül is, ami azért hozzájárult az átalakuláshoz. Mi viszont azt gondoltuk, hogy a kommunistáknak teljesen mindegy egyébként, hogy mi hogyan és mennyire tudunk közöttük emberileg, morálisan különbséget tenni, semmilyen pozíciót nem szabad átengedni. Az új rendszert új emberekkel kell elindítani. És azt gondoltuk, az nem helyes kompromisszum, hogy általában véve a Parlament válassza meg az elnököt, de most az első alkalommal tegyünk már kivételt, és 130
