Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A Társaság - belülről
„Göröngyös úton...” Ebben a társasági életszakaszban már nem tudtam tevékenyen részt venni. Kapcsolataimat megőriztem az elnökség tagjaival, így Vigh Károllyal is, akivel élete utolsó évtizedében már kifejezetten szívélyes baráti kapcsolatokat ápoltunk, s mint említettem, közös előadásaink is voltak. Augusztus 1-jén ugyancsak lemondását és a társaságból való kilépését jelentette be Futó Dezső. Augusztus 4-én kifejezetten baráti hangú levelet írtam Vigh Károlynak, javasolva, hogy építkezzünk tovább együtt. Az örökös tiszteletbeli elnök augusztus 17-én válaszolt, a békejobbot elfogadó stílusban, ám hivatkozva az ebben az időben bekövetkezett kilépésekre (Futó, Morvay, Domonkos, Töttössyné, Krasznai Zoltán, Kováts Ferenc). Nem kétséges, hogy egy szervezeten belüli viták és rendezetlenségek eltávolítják azokat, akik a harmonikus együttműködés és zavartalan munkálkodás hívei. Ugyanakkor világosan kellett látni, hogy Morvay és Domonkos lemondása kifejezetten az örökös tiszteletbeli elnök iránti lojalitás miatt történt. Kováts Ferenc más helyen is leírta, hogy a társaság hatáskörét, politikai hatásgyakorlási lehetőségeit ítélte meg csekélynek az ő gazdaságpolitikai elképzeléseihez és stratégiai megfontolásaihoz képest. Krasznai Zoltán soha nem vett részt a társaság belső ügyeiben, számára az politikai státuszt jelentett, nyilatkozási és részvételi lehetőséget az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain. Jellemző, hogy miközben a megbékélés megtörtént, nekem kellett szinte 1991 elejéig szorgalmaznom a társaság gazdasági ügyeinek rendezését (ezekkel a megbékélés hívei mint nem létező kérdésekkel nem is foglalkoztak). Vigh Károly válaszlevelében azt is felvetette, „ha történetesen úgy lesz feltéve a kérdés: Morvay vagy Lovas, akkor itt néked is választani kell...'”. Nos, Lovas József kilenc évet töltött a szovjet börtönvilágban (többek között Vorkután), meggyőződéses és ösztönös antikommunista, az önkényuralmat megvető ember volt. Hogyan lehetett volna bármilyen választási lehetőség fölállításakor úgy feltenni a kérdést, hogy Lovas Józsefnek nincsen helye egy rendszerváltoztató politikai szervezetben? A vagy-vagy kérdésének itt nem volt valóságalapja és valódi értelme. Ez a kérdésfeltevés azonban valóban elevenemre tapintott, és nemcsak az enyémre, hanem mindazokéra, akik valódi rendszer- változtatást akartak. Lehet-e rendszerváltoztatás a kommunizmus szellemi, eszmei, politikai elveinek és gyakorlatának határozott elutasítása nélkül? Szeretném hinni, hogy erre a kérdésre Vigh Károly is ugyanazt válaszolná, amit én. Mindenesetre én akkor nyújtottam békejobbot és nyitottam meg a lehetőséget a szükkörű, ám járatlannak látszó kibontakozási folyamatnak, 110
