Földesi Margit - Szerencsés Károly: Két rendszerváltás Magyarországon - RETÖRKI könyvek 38. (Lakitelek, 2019)

Viszony a múlt egyes eseményeihez

gyarország, a magyar nép sorsa a demokrácia.8 Demokrácia politikában, gazdasági életben és társadalomszervezésben, tehát a teljes és haladó de­mokrácia.” A középosztály legfeljebb egyik bázisa, támasza lehetett ezeknek a céloknak. Hogy mit sikerült megvalósítani, az a tiszta és nemes szándékok mellett a nemzetközi körülményektől függött mindkét esetben. Nagyon ki- fejezőek azonban Csurka István szavai 2007-ből: „1990-ben az MDF nem hatalomra jutott, hanem csak kormányra”.9 Ezt épp így elmondhatjuk 1945- re is, a kisgazdapárttal kapcsolatban. Két rendszerváltás Magyarországon_______________________________ mert aligha foghatták fel körülményeik folytán, hogy ütött a nagy változás órája, hogy Magyarországon forradalom zajlott le, amely ha követel is még lemondást és türelmet, mégis mindnyájunk számára az emberi jogok teljes körű szabadságát hozza el, az egyéni és nemzeti méltóság helyreállítását, a tehetség és a jobbra törekvés kibontakozását ígéri, és véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négy évtizedes ország­osának”. (Országgyűlési napló, 1990. május 22.) 8 Újjáépítő magyarok. Szerk.: Gáspár Sándor, Zsadányi Oszkár, Kossuth, 1947, 7. 9 Elhangzott az „Elátkozott szabadság” c. tv-műsorban, 2007. április 7-én. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom