Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja

Lakitelek. 1988. szeptember 3.-jegyzőkönyv A Lakiteleki találkozó dokumentumainak ismertetése a Szabad Európa Rádióban MTI, Rádiófigyelőszolgálat, SZER, München, Kommentár nélkül, 1988. szeptember 8. [KASZA LÁSZLÓ] A múlt szombaton, szeptember 3-ikán tartotta ha­todik találkozóját Lakiteleken, a Magyar Demokrata Fórum. A hely jelké­pesnek tekinthető. Lezsák Sándor költő kertjében felállított sátor alatt alakult meg a Magyar Demokrata Fórum, kereken egy évvel ezelőtt 1987. szeptem­ber 27-ikén. A mostani találkozó megint egyfajta újrakezdés. Bejelentették ugyanis, hogy szervezetté, politikai mozgalommá alakultak. Kommentár nél­kül című műsorunk mai adásában ismertetjük a lakiteleki találkozó legfon­tosabb dokumentumait. Mindenekelőtt Bíró Zoltánnak, a találkozó szervezőjének bevezető be­szédét, amelyben megokolja: miért alakítják önálló szervezetté a Magyar Demokrata Fórumot, és amelyben beszél a szervezet további céljairól, mun­kamódszereiről. Felolvassuk továbbá a Magyar Demokrata Fórum alapító- levelét, és azt a dokumentumot, amelyet Grósz Károly pártfőtitkár, minisz­terelnök, és Ceauşescu román pártfőtitkár, államelnök aradi találkozójáról adtak ki. A lakiteleki találkozó délelőtt 10 órakor kezdődött és este fél nyolc­ig tartott, mintegy 370-en gyűltek össze, mindenekelőtt olyanok, akik a Ma­gyar Demokrata Fórumot szervező népi írók csoportjához állnak közel. 200 meghívót küldtek szét a rendezők. A címzettek között voltak más autonóm csoportok képviselői is. Sokan voltak azonban olyanok is, akik meghívó nél­kül érkeztek Lakitelekre. Részvételük elé nem gördítettek akadályt. A ta­lálkozóra Lezsák Sándor költő kertjében felállított sátorban került sor. Bár az éjszakai vihar összedöntötte az előző nap felállított sátrat, a meghirdetett kezdés időpontjára mégis sikerült újból fedelet adni a találkozó résztve­vőinek. A tanácskozást a vendéglátó Lezsák Sándor nyitotta meg, aki beszélt a szervezés nehézségeiről, problémáiról, és jó munkát kívánt az összegyűl- teknek. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom