Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i lakiteleki tanácskozásának sajtóvisszhangja
Ezután Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum ideiglenes vezetőségének tagja vette át a szót, és elnökölt az első ülésszakon. Rövid történelmi visszapillantással kezdte. Beszélt arról, hogy az elmúlt 32 év eseményei független autonóm csoportok alakulását tették szükségessé Magyarországon. Egy ilyen csoportosulás a Magyar Demokrata Fórum is. A régi rendszer képviselői igyekeztek akadályokat gördíteni a független csoportok munkája elé. Tevékenységük megítélésében bizonyos fokig fordulópontot jelentett a május 22-iki pártértekezlet, amely nemzedékváltást is jelentett a felső vezetésben. Olyan emberek kerültek a felső pozíciókba, akik igyekeztek szót érteni a független csoportok tagjaival. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a mozgalmak szükségtelenné váltak, hiszen a pártértekezlet óta is vannak olyan jelek, melyek aggodalomra adtak okot. Az ország gazdasági helyzete továbbra is katasztrofális, amelyből kiutat még mindig nem látunk. Az egyén további elszegényedése, a szabadságjogok még mindig tapasztalható hiánya, az állampolgár kizárása az ország ügyeinek intézéséből, továbbá olyan jelenségek, mint a szerencsétlen kimenetelű aradi találkozó Grósz Károly és Nicolae Ceauşescu között, az eddiginél is szükségesebbé teszi a független fórumok működését. Ez utóbbi ügyben kifejtette Bíró Zoltán, hogy egy ország miniszterelnöke életbevágó sorskérdéseknél nem köthet az ország nevében olyan alkut, amely nem nevezhető alkunak. Aradon nem történt megegyezés, csupán látszat-egyezségről van szó, és sokkal tisztességesebb lett volna, hogyha a miniszterelnök - ha már elment, és ha már tárgyalt - utána őszintén bevallotta volna, hogy útja sikertelen volt. Ezután közölte, hogy tíz éves küzdelem után a Magyar Demokrata Fórum megkapta a Hitel című folyóiratot,216 melyet a népi írók már hosszú ideje követelnek. Bejelentette, hogy nem utolsósorban a Magyar Demokrata Fórum tevékenysége nyomán az erdélyi kérdés kikerült a szűkebb magyar körből, és kezd nemzetközi témává válni. Közölte, hogy az Osztrák Néppárt vezető szemé___________________________________A tanácskozás sajtóvisszhangja 216 Pontosabban a megjelenéshez szükséges engedélyt kapta meg. 193