Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)
Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A harmadik rész levezető elnöke Fekete Gyula
_ kell teremteni a tulajdonformák esélyegyenlőségét. Meg kell szüntetni a szövetkezetek állami irányítását, önkormányzati kezelésbe kell adni az életképes helyi vállalatokat és ösztönözni a személyes vállalkozásokat. A helyi társadalmi önkormányzatok és önszerveződő állampolgári csoportok ellenőrzésével biztosítani kell a közoktatási, a művelődési alapintézmények autonóm működését és létrehozásuk szabadságát. Garantálni kell a helyi közösségek egyesülési, választási, népszavazási jogát. A politikai intézmény- rendszer gyökeres demokratikus átalakítását országos népszavazással elfogadott új alkotmány rögzítse.” Rövidíteni fogok. A népszuverenitás alapján álló választójogi törvényről van szó. Majd az országgyűlés fő feladatairól beszélünk, amelynek a kormány ellenőrzése legyen a fő feladata. A társadalmi önkormányzatokat is el kell választani az országgyűléstől, és vagy az országgyűlés önkormányzati házaként, vagy pedig társadalmi szervezetként kell működtetni. „Létre kell hozni a korlátozott jogkörű államfői intézményt az Elnöki Tanács helyett.” A kormány legyen független, ez a következő passzus lényege. „Az igazságszolgáltatás intézményei váljanak teljesen külön a többi állam- hatalmi ágaktól.” Alkotmánybíróság, Közigazgatási Bíróság szükséges. „A bírák és ügyészek ne lehessenek politikai pártok tagjai.” Társadalmi egyesületeket mindennemű párttól, kormánytól el kell választani. Egyesülési törvényre van szükség. Szakszervezeteket ugyancsak el kell választani minden más államhatalmi ágtól. „Politikai pártok a parlamentben és a területi önkormányzati szervekben működhetnek. Csak olyan demokratikus pártok fejthessenek ki politikai tevékenységet a jövőben, amelyek megfelelnek az Alkotmánynak és az Országgyűlés által törvénybe iktatott nemzetközi egyezményeknek. A politikai pártok választott vezetői és fizetett alkalmazottai egyidejűleg ne viselhessenek önkormányzati és egyesületi tisztséget.” Az utolsó passzus a nyilvánosság megteremtésének igényéről szól. „A gazdaság megújulásának feltétele az új szociális rendszer”. Leszögezi az első rész, hogy a gazdaság bajai a rendszer alapvető jellemzőiből következnek. A következő részben kijelentjük, hogy a gazdasági kibontakozás elemi félté Lakitelek. 1988. szeptember 3. -jegyzőkönyv_______________________ 118