Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
N. Pál József: "Minden Egész eltörött…"?
Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére díjak, a fokozatok kibrusztolásáért - létezik elsősorban. A két világháború közötti kor szellemi, társadalmi, hatalmi viszonyainak elemzésével kezdte, a Don-kanyarral, Szárszóval, meg az 1944-45-ös fordulattal, majd a koalíciós időkkel folytatta, mígnem az ötvenes évekhez ért. Az ötvenes évekhez, ami tabunak számított akkor, 1984-85-ben még, aztán - a tabuk tabuja - 1956 is eljött nemsokára, épp 1986 táján, a harmincadik évfordulón. Kint hatalmi hisztéria ólálkodott, titkos emberek sora lepte el az utcát október 23-án, a televízióban Berecz János hazug filmje pergett, bent, a kollégium füstös diákszobájában, mi Hegedűs Andrással és Vásárhelyi Miklóssal beszélgettünk órákon át, ’56-ról és a kádári megtorlásról többek között. Igen, a folyamatokban való látás adományát hozta ez az alkalom nekünk. Mi az összefüggés a harmincas évek - akkor általában ellenzéki! - törekvései, Szárszó, meg az 1945 utáni esztendők között, milyen demokrata célú szellemi, mozgalmi szándékok léteztek itt, amiknek ’45 után nyakára taposott az idő, miért emigráltak, miért kerültek börtönbe az 1944-es valós vagy potenciális ellenállók az új rendben, miért kerültek Recskre, s aztán oda, ahova 1956-ban? Mi is a folytonosságtudat - avagy a teljesség igényének hagyatéka -, ha a históriánkon, mint számunkra adatott egzisztenciális téten gondolkodunk? Avagy volt-e magyar demokrata hagyomány, amire - a nyolcvanas esztendőkben is! - önmagunkat megbecsülve tekinthettünk? Nos, M. Kiss az erre való érzékenységet hívta elő, s edzette bennünk alighanem az együtt töltött évek alatt. S persze 1956 mint sűrűsödési pont, a magyar történelem huszadik századának kegyelmi pillanata, aminek tanárunk elkötelezett kutatójává lett közben, jóval túl a negyvenen. Valamiféle - akár bibliai értelemben vett - „megérkezést” látok e folyamatban, ahol az alkat, a feladattudat s a változó kor kikalapálta lehetőség végleg összeforrhatott. S mert évtizede figyelhettem e pályát akkorra már, tudom, hogy a lélek a megnyíló esélyt, amire addig is készülődött, épen fogadhatta, s aminek nem valaminő pőre szakmai-módszertani kiteljesedés, gyarló karriervágy volt az elsődleges célja, hanem épp e - szemléleti és morális értelemben is értelmezhető - „megérkezés” a teljességhez, ha tetszik. Azt, hogy a rendszerváltozás után látványosan - olykor „nyerget váltva”! - megszaporodott ’56-ot kutatók legelső vonalába tartozik-e M. Kiss, amolyan fél-kontárként, nem tisztem eldönteni, ám azt, hogy a forradalom históriáját, annak előzményeit és következményeit eredeti - rendkívül „életszerű”, az 1989 előtti felfogásával tökéletesen összesimuló - módon értelmezi, abban biztos vagyok. Nem a könyvek, a tanulmányok tempós „termelését” jelenti elsősorban ez az invenció, hanem a történet mélyáramának azt a
