Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
N. Pál József: "Minden Egész eltörött…"?
■ Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére minden korábbi értéket megrendítő század sejtelmének előhírnöke lett az Úr 1909. esztendejében, alig évtizeddel a honi nagy összeomlás előtt. Ady Endre a magyarság legdöbbenetesebb, legtanulságosabb szellemiidentitáskifejező alakja a szétesettség rémének, tapasztalatának kellős közepén élt, miközben az Egység, a szintézis újraszövésének esélyét sem volt képes föladni soha. A modernség világszínvonalú képviselőjeként tette ezt, ízig-vérig magyar bázison. Ez az életmű Elet és Halál, hit és tagadás, áldás és átok, honszerelem és nemzetostorozás, tradícióba ágyazottság és az új makacs akarata, a magyarság és modernség keresztútján, a mindenséget átkarolni vágyó értékek szálkeresztjében, feszültségében nőtt, létezett. Tudta, ami elérhetetlen és feladhatatlan egyben, no meg azt, hogy nincs menekvés, s hogy értelmes megoldás sincs itt, ezen a magyar (és nem magyar) földön, hogy heroikus szándéka szándék és példázat maradhat csupán, ám a bukás kiteljesedését - bár a partjára odaért - nem kellett megérnie. Egy nagy történet a végére ért, s amit Ady is minden lélegzetvételével egyben tartott volna, szétrobbant menthetetlenül. Az idea, a Minden, az Egész emlékezete persze megmaradt, s ma is pislákol még talán. Amikor közös mesterünk, Czine Mihály búcsúztatására igyekeztünk 1999. február 6-án, M. Kiss Sándor így szólt a Farkasréti temető kapujában nekem: „Ez a kurva század - mondta - Ady halálával kezdődött és Czine Miska halálával fejeződik be.” Gondoljon ki-ki amit akar, állítom, e pár szó Sándor életének egyik telitalálatos mondata volt, s még valamiféle történelem- és sorsszemlélet, egy látens önidentitás fölvillanása is talán. Egy minden idegszálával a történelemben - a történelmi látószögtől meghatározottan - élő emberé. Azé, aki az egység, a szintézis igényét szintén sohasem adta fel, akárcsak Czine, Nagy László, Csoóri Sándor, Sütő András vagy - másképpen - a kommunista Király István az előtte járó nemzedékből, midőn semmi értelme nem látszott már a kísérletnek akkor sem. Megengedem, szűkebb bázison - mert csak szűkebben lehetett - gondoltak ők a teljességre, mint Ady a maga idején, ám az igény és a szándék hőfoka ettől még megmaradt. Amikor először ültünk egymással szemben egy Váci utcai sörözőben 1981 szeptemberében, rögvest Czinéről folyt a szó. Arról, hogy e nemzedék - Sándoré - „elkötelezettjeinek” jó részét az ő szellemi-emberi hatása indította el a hatvanas években, és hogy ennek emlékezete bennük - viták ide vagy oda - örökre magmaradt. Czinére mint az Istenre néztem akkor, huszonegynéhány évesen, Sándor „összetettebben” látta őt, így amit tőle hallottam, épp e 192
