Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Kávássy János Előd: Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz
■ Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére teljességében szuverén, demokratikus állammá vált, melyben mind az általános emberi, mind a specifikus állampolgári szabadságjogok széleskörűen érvényesültek. Történelmi unikalitása ellenére a magyar rendszerváltás örömfényei hamarosan elhalványultak, majd kihunytak, s általánossá lett a csalódottság és az elégedetlenség. A hatalmat nem belpolitikai nyomásra, hanem a globális erőviszonyok alapvető megváltozásának, illetve a magyar gazdaság csőd közeli állapotának tudatában kényszerűen, ám rendkívül szervezetten (és lássuk be: okosan) átadó MSZ(M)P-s elit elégedett kárörömmel figyelhette, ahogy a hosszú évek óta növekvő társadalmi elégedetlenség az első szabadon választott magyar kabinetje, Antall József kormánykoalíciója ellen fordul, illetve ahogy Boross Péter kormányát 1994-ben szavazataival bünteti. Az 1990-94 közötti időszak cáfolhatatlanul telve volt naivitással, félreértésekkel, félig megértésekkel, tévedésekkel és hibákkal, ám a mind elégedetlenebb, nem egyszer elkeseredett emberek elfeledték, hogy nemcsak ők maguk, de a teljes magyar politikai elit is ott és akkor tanulja új világa szabályait. Sem a szabadság, sem a demokrácia, sem a szuverenitás nem bizonyult elegendőnek, ha valaki úgy érezte, hogy rosszabbul, vagy éppen kiszolgáltatott bizonytalanságban él. Nem tudom, hogy ahol Kádár János most van, tud-e, vagy lehet-e gúnyosan mosolyogni, de ha tud és lehet, akkor az elmúlt bő negyed évszázadban többször is tehette, magában - vagy meglehet, hangosan - kimondva: „Jól van, jól van, mégis csak az én gyermekeim vagytok.” Igen, ahogy azt barátaim gyakran hallják tőlem: „Kádár elkényeztetetett gyermekei”. Félre ne értsen senki: magamat és generációmat is ide sorolom, talán a legelkényeztetettebbek közé, de azt biztosan állíthatom, hogy a mi, tizenéveiből kinövő generációnk - már csak életkorából fakadóan is - egyszerre, választás nélkül akart szabadon és jól élni, miközben más generációk képviselői hol az előbbit, hol az utóbbit preferálták/hangoztatták. Jogos magyarázat lehet minderre, hogy az 1960-as évek előtti, az 1961-63 és 1982-85 közötti, illetve az azutáni Magyar Népköztársaság meghatározóan más létélményt jelentett, s ebből fakadóan más vágyakat, reményeket, intenciókat és elvárásokat indukált. Ugyanilyen fontos az is, hogy mint azt fentebb kiemeltem, hiányzott az a több évszázados politikai-gazdasági-társadalmi fejlődés, mely - az általam (és számos barátom által) mintaadónak tekintett - brit alkotmányosságot (a Magna Chartától a Bill of Rightsig), majd demokráciát létrehívta és kialakította. Szakmai közhely, hogy a Magyar Királyság nem nevében, hanem társadalmi berendezkedésében, lelkületében és pszichológiájában 154
