Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Kávássy János Előd: Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz
1 Kávássy János Előd Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz messze gondoskodóbb, európai szociális piacgazdaság modelljeire. A demokráciának különös értéke van, illetve kellene, hogy legyen számunkra, akik Magyarországon először élhették meg annak teljességét - igen, összes hibáival együtt. Magyarország 1990 előtt nem rendelkezett modern értelemben vett demokratikus hagyományokkal, lévén sem a Magyar Királyság, sem a Magyar Népköztársaság nem volt az. A Horthy-korszak negyedszázada alatt legjobb esetben is tekintélyelvű, korlátozott demokráciáról beszélhetünk, ahol a kormányzó, illetve a politikai-gazdasági elit autoritása, s nem a többségi akarat határozta meg az ország sorsát. Bár léteztek azon valóban demokratikus kezdemények, melyek 1945 után szárba szökkenhettek volna, Moszkva katonai-stratégiai érdekei nem ezt diktálták, s a „fenyegetett demokrácia” mélyrétegeiben működő kommunista erők tervszerűen abortálták az 1948 előtti „demokratikus kísérletet”. Rákosi Mátyás és Gerő Ernő, illetve Farkas Mihály és Péter Gábor kizárólag az erőszak - hol nyílt, hol rejtett - alkalmazásával fenntartott diktatúráját 1956 végén a direkt módon katonai eszközökkel való rendszer-stabilizáció, majd 1957 elejétől a széles spektrumú politikai megtorlás követte, melyet aztán az 1960-as évek első harmadától váltott fel Kádár János (és sok szempontból legalább ennyire Aczél György) „puha diktatúrája’’. Az 1970-es évekre a rezsim kialakította azt a sajátosan magyar modellt - „gulyáskommunizmust”, „frizsiderszocializmust” -, melyben a fogyasztási javak és a szociális juttatások körének biztosítása, valamint bővítése a materiális legitimációt szolgálta; Kádár paradigmájában a (közjellátás folyamatos biztosítása alapvető biztonsági kérdést jelentett. Az 1980-as évek végére, mely időszakban M. Kiss Sándor már érett férfi korát, jómagam pedig útvesztett kamaszéveimet éltem, a saját logikájának foglyává vált rendszer egyre inkább talaj vesztetté vált: mind aktív megkérdőjelezése, mind passzív elutasítása nőtt, erősödött. Különböző generációk eltérő tapasztalásokkal, s a legkülönfélébb sejtesült eposzokkal akartak egyszerre jobban és szabadabban élni. Igaz ugyan, hogy a magyar polgárok meghatározó többsége inkább jobban, mint szabadabban akart élni; s igaz az is, hogy 1989 második fele előtt az ellenzéki csoportosulásokba, jelesül leginkább az MDF-be és az SZDSZ-be, majd később egyre több más (kisebb) szervezetbe/ mozgalomba/pártba tömörültek, aligha merték remélni, s még kevésbé elhinni, hogy a szabadság, a szuverenitás és a demokrácia hármasa belátható időn belül - a történelmi valóságban egy éven belül - elérhető. Az 1990-es parlamenti és helyhatósági választásokkal, illetve az utolsó szovjet katonai alakulatok 1991. június 16. éjjeli távozásával a Magyar Köztársaság annak 153
